Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kiszorul az USA-ból és Európából a Lenovo

Dotkom

Kiszorul az USA-ból és Európából a Lenovo

Az amerikai és az európai kereslet csökkenését okolja a kínai Lenovo Ltd, a világ harmadik legnagyobb pc-gyártója azért, hogy immáron a harmadik egymást követő negyedévben volt kénytelen veszteségről beszámolni.

A társaság 16 millió dollár hiánnyal zárta üzleti évének júniusban végződött első negyedét, szemben az egy évvel korábbi, 110 milliót meghaladó profittal. Az árbevétel 3,46 milliárd dollárra csökkent a tavalyi 4,21 milliárdról. A hongkongi tőzsde befektetői nagyon rossz néven vették, hogy a cégvezetés szerint a következő hónapokban sem fog lényegesen javulni a vállalat teljesítménye, pedig hazai pályáján, Kínában lendületbe hozta a gazdaságot a kormány négyezermilliárd jüanos (586 milliárd dollár) ösztönző csomagja. A Lenovo részvényei majdnem hét százalékot vesztettek értékükből e jövőkép nyilvánosságra hozatala után.

A vállalat Kínában 1,67 milliárd dollár árbevételt ért el április-júniusban, ami kicsit több a tavalyinál, ám az USA-ban és Európában 31 százalékkal, 1,31 milliárd dollárra esett forgalma. A cég elbocsátja 2500 tengerentúli alkalmazottját, amitől 300 millió dolláros megtakarítást vár, és a következő három évben 8500 boltot nyit Kína vidéki területein. Emellett 15 olyan új számítógépet mutatnak be, amelyek ára nem haladja meg a 3500 jüant (500 dollár). Miután az állam 13 százalékos ártámogatást ad a vidéki települések elektronikai cikkeket vásárló fogyasztóinak, ez az ár megfelelőnek tűnik a szegényebb lakosság megnyeréséhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés