Connect with us

Hirdetés

technokrata

Küszöbön az újabb böngészőháború – ezúttal az Explorer ellen

Dotkom

Küszöbön az újabb böngészőháború – ezúttal az Explorer ellen

A Microsoft ellen az Európai Bizottságnál panasszal élők szerint az Windows operációs rendszerhez láncolt Internet Explorer tisztességtelen előnyhöz juttatja a szoftveróriást. Ballmerék támadásra támadással válaszolnának, és a Google további térnyerésétől óvnák az EB-t.

A Google erőfölényével fog védekezni a Microsoft az Európai Bizottság előtt, írja belsős forrásokra hivatkozva a New York Times. A szoftveróriás védelmének egyik alappillérét képezi majd az érv, mely szerint a rivális böngészők Windowszal történő összecsomagolása tovább erősítené a Google keresőpiaci pozícióit.

Brüsszel január közepén hivatalosan is törvénysértő viselkedéssel vádolta meg a Microsoftot az Internet Explorer kapcsán, azt állítva, a böngésző Windowshoz láncolása tisztességtelen előnyhöz juttatta a vállalatot, és torzította a piaci versenyt. Az Európai Bizottság egyúttal a Microsoft tudomására hozta azt is, az eljárás végén akár arra is kötelezheti a céget, hogy más fejlesztők böngészőit is foglalja a Windows telepítőcsomagjaiba, és tegye opcionálissá az Internet Explorert telepítését. A Microsoft figyelmeztette befektetőit, az ügy jelentős összegű pénzbírságokat jelenthet.

Az uniós vizsgálat az Opera Software panasza nyomán indult el, de később egyre többen csatlakoztak az ügyhöz, a Google, a Mozilla, a Sun Microsystems, az IBM, a Red Hat, az Adobe és a Nokia is az ellentábort erősíti. Beadványában az Opera azt is nehezményezte, hogy a Microsoft súlyosbítja a versenykorlátozást azáltal, hogy a webes szabványok módosításával nehéz helyzetbe hozza riválisait. A fejlesztők a domináns Internet Explorerhez igazították a weblapokat, amik a szabványokat követni igyekvő böngészőkön viszont nem helyesen jelennek meg.

A meghallgatások júniusban kezdődnek meg. A Microsoft április végén juttatta el az Európai Bizottsághoz tiltakozását, amelyben cáfolja, hogy tisztességtelenül versenyzett volna. A New York Times úgy tudja, a Microsoft részben azzal fog védekezni, hogy a Mozilla Firefox, Google Chrome és Opera böngészők Windowsba foglalásával a Google tovább növelné erejét a keresőpiacon, mivel azok a böngészők elsősorban a Google-re irányítják a kereséseket — a rendkívül népszerű Firefox böngésző rengeteg bevételt termel így a Mozillának, melyből az részben a fejlesztéseket finanszírozza. Márpedig gazdaságilag ez sokkal többet árthat , mint amennyit a böngészők közötti fokozott verseny a konyhára hozhat, érvelnek a Microsoftnál.

A Microsoft ráadásul azzal is érvelhet, hogy a felhasználóknak így is szabad választásuk van abban, mely böngészőt használják, hiszen szabadon letölthetik bármelyiket gépükre. Ehhez kapcsolódik az a további érvelés, mely szerint az Internet Explorer részesedése az elmúlt évek folyamán folyamatosan csökkenést mutat, és a Firefox rengeteg teret nyert az utóbbi időben. A Net Applications adatai alapján a legnépszerűbb nyílt forráskódú böngésző részesedése 20 százalék fölé emelkedett, miközben az Explorer aránya kétharmad körülire apadt. Európa még kiegyenlítettebb képet mutat, itt a Firefox a 40 százalékot közelíti.

A szabad választás érve nem működött azonban a Windows Media Player esetében sem – hívta fel a figyelmet a HWSW.hu. A Bizottság 2004-ben határozott úgy, hogy a Windows Media Player integrálása torzította a piaci versenyt, ezért Media Playert nélkülöző Windows-változat elkészítésére kötelezte a Microsoftot. A számítógépgyártók azonban sosem alkalmazták széles körben a vevőik érdekeit nem szolgáló kiadást, így lényegében nem fejtett ki hatást a piacra. A Media Player és a Windows rendszerkommunikációs protokolljainak dokumentálatlansága miatt a Bizottság hatalmas, 497 millió euró büntetést szabott ki, majd az együtt nem működés okán 2006 nyarán egy 280 milliós, majd 2008 elején egy 899 millió eurós bírsággal sújtatta a céget. A Microsoft fellebbezett, és az Európai Bíróság előtt vitatja az ismételt büntetések jogosságát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés