Dotkom
Barack Obama fertőzi a PC-ket
Hetente egyszer megjelenik az amerikai elnök a desktopon.
Nemrég látott napvilágot egy új, érdekes féreg. Az első beszámolók az USA-ból, egy Illionis-i általános iskolából érkeztek, ezért a Walling Data (az AVG egyik terjesztőcége) úgy vélte, hogy a digitális kártevő vélhetően valamelyik kis számítástechnikai zseni keze munkájának gyümölcse. Maga a féreg USB drive-ok és hálózati megosztások segítségével szaporodik. Sikeres fertőzését követően hetente egyszer (hétfőn) megjeleníti az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Hussein Obamának az arcképét a képernyő jobb alsó sarkában.
Szakértők szerint a kártevő nagymértékben hasonlít a MAL_OTORUN kódjára, ami szintén külső tárolóegységek és hálózati megosztások révén terjeszti magát. Jamz Yaneza, a Trend Micro egyik vezető fenyegetéselemzője azon véleményének adott hangot e-mailjében, miszerint valaki egy DIY malware kittel* játszadozott, és egy kis social engineering csalit is belevitt, Obama képében. Mivel a féreg nem tartalmaz ártalmas kódot, ezért valószínű, hogy valamelyik diák próbálgatta a kit lehetőségeit.
Az iskola nem fordult a nyilvánossághoz az ügy kapcsán, de szakértők javaslata szerint könnyen elcsíphetik a tettest. Csak meg kell keresni a legokosabb, „leggeekebb” srácokat a tanulók között, és el kell velük beszélgetni.
*DIY (Do It Yourself – csináld magad) malware kit: Ártalmas programok, károkozásra képes vírusok létrehozására alkalmas „fejlesztőeszköz”-gyűjtemény, amely viszonylag egyszerűen, komolyabb programozói tudás nélkül is használható.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/01/30/barack-obama-fertozi-a-pc-ket/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





