Connect with us
Hirdetés

technokrata

Dinamikusan fejlődik a notebookok hazai piaca

Dotkom

Dinamikusan fejlődik a notebookok hazai piaca

A GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének vizsgálati adatai szerint a notebookok hazai piaca dinamikus fejlődésen ment át.

Az eszközöknél a fokozatos árcsökkenés és a mind magasabb technikai szint jellemző. A GfK Hungária 2007 januárja óta kíséri figyelemmel a hazai it-termékek kiskereskedelmi értékesítésének alakulását.

Az adatok szerint az értékesített notebookok aránya 2007-ben már meghaladta az asztali számítógépek eladásának számát. A mérések alapján 2008 első negyedében a számítógépek piacán eladott darabszámot alapul véve az asztali pc-k aránya 43 százalék, míg a notebookok aránya elérte az 57 százalékot.

Idén májusban jelentek meg az olcsó EEE pc-k, amellyel a gyártó egy mindenki által megfizethető, kézi számítógép elterjesztését tűzte ki céljául. Az úgynevezett netbookba egymagos, olcsó processzorokat szerelnek, és ez áll annak a trendnek a hátterében, mely szerint májustól megfordult az egymagos processzorok piaci részarányának alakulása.

Az EEE pc-k megjelenése nem csupán a processzorok piacának alakulására volt hatással, hanem a kijelző méretében is új szegmenst nyitott: bár a piacon továbbra is a 15,4 colos kijelzők dominálnak, ám a 7, illetve 9 colos netbookok egyre nagyobb részt tudhatnak magukénak.

A teljes notebookpiacon folyamatos árcsökkenés figyelhető meg. Tavaly májusban megjelentek a százezer forintos lélektani határ alatti áron kínált berendezések és az idei év májusában piacra léptek az olcsó netbookok. Mindkettő lefelé nyomta az it-termék árát. A mai notebookpiacról összegezve elmondható, hogy 2007-hez viszonyítva azonos áron technikailag jóval fejlettebb termék kapható, az olcsó szegmensek előtérbe kerülésével pedig újabb vásárlói rétegek váltak tulajdonossá.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/10/12/dinamikusan-fejlodik-a-notebookok-hazai-piaca/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés