Connect with us

Hirdetés

technokrata

A kevesebb számítógép az it jövője

Dotkom

A kevesebb számítógép az it jövője

Az egyetlen út az informatikai energiafogyasztás visszafogására a szerverek és pc-k számának csökkentése – vázolta fel a receptet lapunknak adott interjújában Alain Andreoli, a Sun Microsystems regionális vezetője, aki cégével együtt a nyílt forráskód kiütéses győzelméért dolgozik.

– Keresztül-kasul bejárta az informatikai szektort, mielőtt csatlakozott a Sunhoz. Miben más ez a cég, mint vetélytársai?- Abban, amiért én is csatlakoztam a vállalathoz: hiszem, hogy a piac a nyílt forráskód felé halad. Csak idő kérdése, hogy milyen gyorsan ér véget ez a folyamat. A régi architektúrák köré épülő mamutcégek idővel egyre inkább küszködni fognak. A Sun viszont olyan stratégiát dolgozott ki az elmúlt években, amelynek révén az első vállalat lesz, amely a nyílt forráskódú szoftvereket a nagy, kereskedelmi programcsomagok valódi kihívójává teszi. Szerintem ez lenyűgöző feladat.- Mit gondol, tíz év múlva milyen szerepet fognak játszani életünkben a szabad szoftverek?- Bontsuk szegmensekre a piacot, mivel úgy gondolom, hullámokban fog végbemenni az átállás. Jelenleg az oktatás az a hullám, amely egyre nagyobb lendületet vesz. Vannak országok, ahol már a középiskolában is egyre kevesebb diák tanul a megszokott Microsoft-programcsomagokon. Komplett állami és oktatási szervezetek váltanak nyílt forráskódra és több kormány választotta a szabad szoftvert. Megfizethető és új platformok előtt nyitja meg az utat, amilyen például a Sun Ray. Ez lényegében egy virtuális asztali számítógép, amelyet egy chipkártya testesít meg. Egy iskolás például használhatja az ebédlőben, aztán pedig bemehet a számítógépterembe, ahol behelyezi a kártyát egy terminálba, és máris eléri az összes alkalmazást, biztonságosan és személyre szabottan. Nem kell mindenhová magunkkal cipelnünk a pc-t. Ez óriási hatással van az oktatásra. Vagy ott van az OpenOffice, amely ugyanazt tudja, mint bármely más irodai csomag, csak éppen ingyenes. A második fontos terület a web 2.0. A startup társaságok legújabb hulláma már nyílt forráskódot használ. Ha megnézzük a MySQL ügyféladatbázisát, tele van olyan cégekkel, mint a Google, amelyek a jövőt jelentik. Ez óriási szegmens számunkra. Ma még csak a piac 10 százalékát teszi ki, de tíz év múlva már a 60 százalékot is elérheti. Végezetül pedig ott vannak a hagyományos piacok, amelyeket mi két részre osztunk: Red Shiftre és Blue Shiftre. A Blue Shift cégek csupán az üzletmenet biztosítására használják az it-t, míg a Red Shiftek stratégiai fegyverként. És ezek egyre többen vannak, az informatika ugyanis egyre jobban átitatja az összes vállalatot. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy minden szoftvert megvegyenek, számukra a nyílt forráskódú modell az egyetlen opció. De a folyamat a Blue Shifteknél, például a bankoknál is végbemegy, csak lassabban, mert először a kevésbé kritikus alkalmazásokat cserélik le, például az ügyfél- vagy alkalmazotti interfészt, és lépésről lépésre haladnak. Persze ez a folyamat már régen elkezdődött, hiszen több millió eszköz fut Java szoftveren, amelyek ezeket a Red Shift szolgáltatásokat használják. Óriási váltás várható a következő évtizedben.- Az energiahatékonyság az egyik legnagyobb információtechnológiai kihívás, az egyre erősebb processzorok egyre több energiát fogyasztanak. Hogyan lehet ezt csökkenteni?- Egyszerű: kevesebb mikroprocesszorra van szükség. Ma minden pc-ben, minden szerverben van processzor, a megoldás tehát az, hogy sokkal kevesebb szervert és sokkal kevesebb számítógépet kell használnunk. Ez a legjárhatóbb út, ez színtiszta matematika. Virtualizálni kell az adatközpontokat. Egész szerverfarmokat kell virtuálisan egy egységként üzemeltetni, hogy maximalizáljuk a kihasználtságukat. És persze rengeteg új technológiát kínálunk a szervereinkben, amellyel növelni lehet a teljesítmény/fogyasztás arányt. A nagy kérdés persze az, hogyan szabadulhatunk meg a rengeteg pc-től. Például a Sun Ray segítségével. Ma több millió pc üzemel a világban, amiből két cég kiválóan megél. Mi úgy gondoljuk, ez már történelem. Véget ért egy korszak, amelynek megvolt az az előnye, hogy számítógéppel látta el a tömegeket, a következő generáció azonban már virtuális pc-ket fog használni. A feladatok 80 százalékát, például az e-mailezést vagy az internetböngészést a magunknál tartott okos telefonnal végezhetjük, amikor pedig komolyabb alkalmazást akarunk futtatni, fogunk egy széket, leülünk egy munkaállomás mellé, és bedugjuk a kártyát. Az it jelenleg négy százalékot tesz ki a világ energiafogyasztásából. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de ha azt nézzük, mennyit spórolhatunk, rengeteget jelent. Ha pedig vetünk egy pillantást arra, hogy a cégek költségvetésük mekkora hányadát fordítják az adatközpontok energiaellátására, akkor már óriási számokat kapunk. Nagy lehetőségek várnak ránk. A zöld informatika hangos szószólói vagyunk, ez fontos irányvonal az üzletvitelünkben. Rengeteg ügyfélnek kell újragondolnia adatközpontját pusztán az óriási fogyasztás miatt. A háttértáraknál az ssd (Solid State Disk) a legizgalmasabb fejlesztési terület. Az ssd-k óriási teljesítménynövekedést hoznak a merevlemezekhez képest, ráadásul alig fogyasztanak energiát, mivel azokkal ellentétben nincs forgó, mozgó alkatrészük. Ha megnézzük a különbséget a fizikai tárolók költsége és a vezető gyártók eladási árai között, óriási rést találunk, ami a tárolási menedzsmentből adódik. Mi ezt is nyílt forráskóddal oldjuk meg, és Open Storage-nak hívjuk.- A Sun versenytársaihoz képest rengeteget költ innovációra, egyesek szerint túl sokat is.- Bevételünk mintegy 15 százalékát fordítjuk kutatás-fejlesztésre. Ez szép összegnek mondható, és egyre nagyobb hányadát költjük szoftverekre, méghozzá nyílt forráskódúakra. Ez az alapvető stratégiánk a jövőre nézve. A szolgáltatási ágazatunk kicsi, és nem is szeretnénk, hogy nagy legyen. Innovatív vállalat akarunk maradni. Nem szeretnénk az EDS-t felvásárló HP vagy az IBM Global Services nyomdokaiba lépni. Alapvetően háromféle vállalatot különböztethetünk meg az iparágban: az innováció, a szolgáltatás és a logisztika által vezérelteket. Mi az első csoporthoz tartozunk, a szektor összes cégénél nagyobb hányadot fordítunk bevételünkből k+f-re. A második csoportban az IBM-et, a HP-t és a közepes cégeket, például az Accenture-t találjuk. Mi ezt a területet partnerekkel fedjük le, az IBM Global Services például a legnagyobb ügyfelünk a világon. A harmadik szegmensben, a disztribúcióban és logisztikában a Dell a kulcsszereplő. Mikroszkopikus összeget fordítanak k+f-re, és arra törekednek, hogy megbízható és olcsó termékeket gyártsanak. Mi nem akarunk változtatni innovatív pozíciónkon, sőt azt várjuk a nyílt forráskódtól, hogy meg is erősíti azt, hiszen a másik két csoport vállalatai is a mi szabad szoftvereinket fogják használni. De erre csak akkor fog sor kerülni, ha megbízható ipari alkalmazásokat tudunk kínálni.- Üzletileg mennyire kifizetődő az elmozdulás a klasszikus it-irányvonaltól?- A legtöbb amerikai vállalatot az alapján ítélik meg, hogy milyen pénzügyi eredményeket értek el az adott negyedévben. A Sun mindig is más volt egy kicsit. Van valami küldetésszerű abban, ahogy korábbi elnökünk, Scott McNealy vagy most Jonathan Schwartz tekint a cégre. Nem az a fontos számunkra, hogy mennyi pénzt csinálunk, hanem az ügy. Az ügy pedig nem más, mint szoftvert a tömegeknek. Ezért fontosak számunkra a fejlődő piacok is, ezért invesztálunk annyi pénzt az afrikai, ázsiai országok oktatási rendszerébe. Nagyon könnyen megtehetnénk, hogy drámaian visszavágjuk a hosszú távú innovációs költségvetésünket. Akkor egy csapásra igen jövedelmezővé válna a cég, de mi nem erre törekszünk. Hosszú távon akarjuk a nyílt forráskódú szoftvereket az alapvető platformmá tenni. Természetesen az is fontos, hogy pénzt keressünk és elérjük a negyedéves célokat, hiszen ez a munkánk, de egy magasabb megfontolás vezérel minket. Az, hogy a nyílt forráskód győzzön. Kiütéssel.

PályaívA Sun Microsystems 2008 januárjában nevezte ki Alain Andreolit a Global Sales és Services tevékenységet felügyelő szenior alelnöki posztra. A 45 éves menedzser ebben a minőségében Londonból irányítja az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló EMEA-régiót, amely a cég bevételének 40 százalékát adja. Az egyetemi tanulmányait a franciaországi CERAM-on végző, a kanadai Concorde Universityn pedig MBA-diplomát szerző Andreoli korábban huszonöt évig dolgozott az it-szektorban. Korábbi munkaadói között a Texas Instruments, a StorageTek, a Verio, a Xiotech és a cc-hubwoo is megtalálható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés