Dotkom
Fertőzött cégek
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center júliusban is megjelentette toplistáját a júniusban legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
A cég által a CounterSpy kémprogram-eltávolítót használók köréből származó automatikus visszajelzések szerint átalakulóban van a kémprogramtoplista. A napi helyezéseket figyelembe véve júniusban először kerültek többségbe a kéretlen reklámokat megjelenítő adware, illetve a böngészőbe beépülő toolbar programok, a végleges eredményt tekintve pedig immár öt reklámprogram található a toplistán. A reklámprogramok a spamekhez hasonlóan gyógyszereket, órákat, elektronikai cikkeket hirdetnek.
Nagyon kevesen használnak jó kémprogramvédelmet, antivírussal viszont jól fel vagyunk már szerelkezve – mondja Bódis Ákos, a Sunbelt magyarországi képviseletének vezetője. Csakhogy ezzel a magatartással az antivírusszállítók hamis biztonságérzetet keltenek a felhasználókban, hiszen a kémprogramvédelem különálló terület, egyedi tudást és fejlesztést igényel, ráadásul a kémprogramok száma mára már jóval meghaladja a vírusok számát. Az ok érthető: a vírusírók károkozás, a kémprogramok fejlesztői haszonszerzés érdekében fejlesztenek.
A kémprogramok előretörését jól mutatja a Sunbelt magyarországi cégeket érintő statisztikája: 108 cég hálózatát vizsgáltak át. Az eredmény rosszabb, mint a nemzetközi tendencia: a 108 cég közül 73 hálózatában találtak legalább két súlyos, adatlopást lehetővé tevő vagy a produktivitást jelentősen csökkentő káros alkalmazást.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/07/15/fertozott-cegek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





