Dotkom
Maga alá gyűrte az Intel az AMD-t
A világ második legnagyobb processzorgyártója hatodik negyedéve képtelen nyereségessé válni.
Az Intellel küzdő Advanced Micro Devices bejelentése szerint 358 millió dollárra, azaz részvényenként 59 centre csökkent a negyedéves veszteség 2008 elején az egy évvel korábbi 611 millió dolláros, azaz részvényenként 1,11 dolláros negatív eredményhez képest. A lefaragás részben a 22 százalékos forgalomnövekedés eredménye, amely 1,51 milliárd dolláros forgalmat hozott március végéig. Az elemzők részvényenként 55 centes veszteséget vártak a cégtől 1,5 milliárd dolláros forgalom mellett. A most közölt eredmény összecseng az AMD április elején közzétett figyelmeztetésével, amely szerint az első negyedéves bevétel kisebb lehet a tervezettnél. A cég ekkor 10 százalékos munkaerő-leépítést is kilátásba helyezett, amelyet most megerősített.
Az AMD hátránya az Intellel szemben tovább nőhet azt követően, hogy a társaság lemaradt riválisa mögött az új processzorok piacra vezetésében. Az AMD részvényei az idén 17 százalékot vesztettek értékükből, amely majdnem a kétszerese az amerikai számítástechnikai alkatrészeket gyártó társaságok részvényárfolyam-változását követő Philadelphia Semiconductor Index 9,7 százalékos csökkenésének.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/04/18/maga-ala-gyurte-az-intel-az-amd-t/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





