Dotkom
Francia kézbe kerül a Pannon?
A France Télécom szemet vethet a Telenorra.
A France Télécom SA mérlegeli a svéd-finn TeliaSonera AB vagy a norvég Telenor ASA felvásárlását – erősítette meg, illetve egészítette ki a TeliaSonera megszerzéséről megjelent korábbi lapinformációt a Financial Timesnak nyilatkozva Gervais Pellissier, a francia távközlési vállalat pénzügyi igazgatója. A nyilatkozat megjelenése után csütörtökön újabb 4,4 százalékkal zuhantak a cég részvényei a párizsi tőzsdén, miután a lapértesülés nyomán egy nappal korábban már hat százalékot estek. Péntek délelőtt tovább szánkázott a kurzus, 10 óra tájban 1,8 százalék volt a veszteség.
Bármelyik társaságot is kebelezné be a France Télécom – a TeliaSonera piaci értéke 224,1 milliárd korona (38 milliárd dollár), a Telenoré 174,7 milliárd korona (35 milliárd dollár) -, az a legnagyobb akvizíciója lenne az Orange Plc 2000-ben végrehajtott 54,5 millió dolláros felvásárlása után.
A svéd-finn vállalat megszerzésével Észak-Európán túl például Oroszországban és Törökországban jelenhetne meg Európa harmadik legnagyobb távközlési cége, a norvég cég felvásárlásával pedig egyebek mellett a Pannon tulajdonosává válna.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/04/18/francia-kezbe-kerul-a-pannon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]