Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kuvaiti megbízást nyert el a Kürt

Dotkom

Kuvaiti megbízást nyert el a Kürt

A Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.

a világ legnagyobbjaival, valamint szaúdi és belga biztonsági szakértő cégekkel megmérkőzve nyerte el a 42 millió ügyfelet kiszolgáló, 6 milliárd dolláros árbevételű Zain telekommunikációs csoport kuvaiti leányvállalatának információbiztonsági átvilágításáról szóló megbízást – tájékoztatott a társaság. A projekt két hónapig tartott. A magyar szakembergárda (köztük hivatásos hackerek) a Közel-Kelet meghatározó telekommunikációs cégének információbiztonságát tette próbára. A teljesítés annyira jól sikerült, hogy heteken belül megszülethet a megállapodás a projekt folytatásáról, azaz a Zain teljes körű biztonsági felkészítéséről és felügyeletéről, valamint a Kürt egyéb szolgáltatásainak megrendeléséről.

A Kürt biztonsági megközelítése unikumnak számít a világon, számos eredményes projekt bizonyítja tudásunk és technológiánk magas hozzáadott értékét, de a Közel-Keleten elvégzett projektünk eredményei minden korábbi elvárásunkat felülmúlták – mondta Kmetty József vezérigazgató, majd hozzátette, hogy a Zain-csoport vezérigazgatója megkülönböztetett figyelemmel kísérte és a kezdetektől fogva támogatta a magyar szakemberek munkáját. A Kürt munkatársai azt tekintik az egyik legnagyobb eredménynek, hogy a Zain különböző érdekeket képviselő csoportjait a projekt mellé tudták állítani, valamint megértették velük a feltárt információbiztonsági problémák, hiányosságok valós gyökereit.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/03/19/kuvaiti-megbizast-nyert-el-a-kurt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés