Connect with us
Hirdetés

technokrata

Újabb üzemet épít a Rondó

Dotkom

Újabb üzemet épít a Rondó

Zöldmezős beruházással új üzemet épít Győrben a világ vezető elektronikai cégeit is kiszolgáló Rondó Kft.

Az elektrosztatikus feltöltődést megakadályozó, illetve elhárító berendezéseket és műszereket gyártó társaság a növekvő kereslet miatt döntött a beruházási programról – mondta lapunknak Varga Imre ügyvezető igazgató. A többek között a Nokia, az IBM, az Elcoteq, valamint a Bosch üzemeit is kiszolgáló Rondó tavaly 25 százalékkal növelte forgalmát, a cég vezetése abban bízik, hogy a fejlesztések révén az idén is hasonló bővülésre lesznek képesek.

Az ügyvezető szerint az elektronikai gyártók egyre több olyan berendezést igényelnek, amelyek biztosítani tudják az úgynevezett ESD-védettséget és megfelelnek az európai és az amerikai előírásoknak is. Az új üzem révén nemcsak a gyártási kapacitás nő, hanem egy akkreditált mérő-vizsgáló laboratórium is helyet kap majd benne, amelyet elsősorban saját gyártású eszközökkel rendeznek be. A fejlesztéssel párhuzamosan növelik a foglalkoztatottak számát is. A Rondó, ugyancsak zöldmezős beruházással, 2005-ben építette fel első győri üzemét, amelynek fejlesztésére azóta több száz millió forintot költöttek.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/03/18/ujabb-uzemet-epit-a-rondo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés