Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az IBM és a Ricoh közös vállalatot hoz létre

Dotkom

Az IBM és a Ricoh közös vállalatot hoz létre

Az InfoPrint Solutions 1.200 alkalmazottal kezdi meg a munkát.

A Ricoh megvásárolja az IBM Nyomtatórendszerek divízióját, hogy ezáltal erősítse piaci pozícióit a dokumentumkezelő és –feldolgozó megoldások, valamint a nagy teljesítményű nyomtatás területein.

Az újonnan létrejövő InfoPrint Solutions a következő három év során fokozatosan kerül 100%-os Ricoh-tulajdonba. Az előzetes tervek szerint, a 2007 második negyedévében lezajló tranzakció eredményeképp a vállalat 51%-os tulajdonáért az IBM 725 millió dollár készpénzt kap, amelyből a menedzsment díja 35 millió dollár. A felek a végső vételárat a hároméves periódus végén, a forgalom és a nyereség arányában határozzák meg.

„A megegyezés fontos szerepet játszik abban a törekvésünkben, hogy az irodaautomatizálási piacon a Ricoh vezető nyomtatásimegoldás-szállítóvá lépjen elő” – mondta Masamitsu Sakurai, a Ricoh elnök-vezérigazgatója. „Az új vállalat, a jövőben kulcsüzletággá fejlesztendő InfoPrint Solutions pozícióját további befektetésekkel kívánjuk megerősíteni. A Ricoh és az IBM partneri együttműködése hosszú évek óta tart. Célunk, hogy az InfoPrint Solutions különféle felhasználói környezetekben komplex megoldásokat nyújtson.”

Az InfoPrint Solutions 1.200 alkalmazottal kezdi meg a munkát. Ügyfelei számára a szervizszolgáltatásokat továbbra is az IBM biztosítja. Az akvizíció során a helyi viszonyoktól függően további 1.000 IBM-alkalmazott kerül az InfoPrint Solutions alkalmazásába.

Az InfoPrint Solutions az IBM több mint negyvenéves nyomtatási üzletágban szerzett tapasztalatára alapoz, és felhasználja a Ricoh irodai megoldások terén szerzett ismereteit is. Ennek köszönhetően a közös vállalat az irodapiac összes szegmensében komplex dokumentumkezelő és –feldolgozó rendszereket kínálhat. A két anyavállalat erősségeire, a kutatás-fejlesztésre, a széles termékportfolióra építve, a megnövekedett kereskedelmi kapacitások kihasználásával az InfoPrint Solutions minden piaci igényt kielégíthet.

Az IBM és a Ricoh húszéves stratégiai partnerség keretében számos fejlesztést hajtott végre, különösen a legfejlettebb képalkotási technológiák és a komplex dokumentumkezelő és –feldolgozó megoldások terén. Az InfoPrint Solutions keretein belül továbbra is kiemelt szerepet kap a hardvereket, szoftvereket és szolgáltatásokat érintő kutatás-fejlesztés.

InfoPrint Solutions központja a Colorado állambeli Boulderben, az IBM Nyomtatórendszerek divíziójának egykori központjában marad. A közös vállalat elnök-vezérigazgatója Tony Romero, az IBM Nyomtatórendszerek divíziójának ügyvezetője lesz.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés