Connect with us
Hirdetés

technokrata

A Dell és az EMC öt évvel meghosszabbítják együttműködésüket

Dotkom

A Dell és az EMC öt évvel meghosszabbítják együttműködésüket

Nem csupán névben megjelenő szövetség.

A Dell-EMC kapcsolat komoly piaci eredményekkel büszkélkedhet. Az IDC szerint a Dell 2005-ben, – bevétel alapján – a leggyorsabban növekvő 10 lemezes-tárolórendszer-gyártó egyike volt. Az EMC pedig vezeti a középkategóriás tárolóeszköz-piacot. A szövetség eddig a világon több mint 10 ezer vásárlónak több mint 34 ezer Dell | EMC márkájú hálózati tároló-rendszert adott már el. A kapcsolat mértéke is folyamatosan bővül, mostanra már a Dell és az EMC tárolóeszköz-felügyeleti, biztonsági mentési és replikációs szoftvereket is közösen fejleszt.

A Dell és az EMC az eredeti megállapodást 2001 októberében írták alá azért, hogy vásárlóikat segítsék abban, hogy adataikat hatékonyabban tárolhassák, kezelhessék és védhessék. A Dell és az EMC az első perctől kezdve egy egyedi együttműködési modellt alkalmazott az értékesítés, a marketing, a tervezés és a gyártás területein, hogy maximálisan kihasználják egymás erősségeit és rendkívül vonzó értéket nyújthassanak a vásárlók számára.

A közös munka során a két cég lényeges új termékeket és technológiákat mutatott be és komoly eredményeket ért el.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/27/a-dell-es-az-emc-ot-evvel-meghosszabbitjak-egyuttmukodesuket/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés