Még mindig kevés a POS

Bár a bankok folyamatos marketingtevékenységgel támogatják a különböző bankkártya jellegű elektronikus fizetőeszközök elterjedését, és ezek száma valóban dinamikusan növekszik, mindez mégsem volt elegendő ahhoz, hogy Európa nagy részéhez viszonyított, többszörös lemaradásunkat behozzuk, vagy akár csak csökkentsük. Mi több, néhány ország, amely az öt évvel ezelőtti adatok alapján még mögöttünk járt, sok tekintetben megelőzött bennünket.

Dinamikusan növekszik a hazai bankkártya piac, hiszen a Nemzeti Bank adatai alapján a bankkártyák számának növekedési üteme felgyorsult, megközelítve az öt évvel ezelőtti szintet (13 százalék volt 2005-ben). A kibocsátott kártyák száma 7,4 millió volt; a nem banki kibocsátású üzemanyagkártyákkal együtt megközelíti a nyolcmilliót – kezdte a helyzet ismertetését Lévai Gábor, az Ingenico hazai vállalatának stratégiai igazgatója. Ez a szám önmagában nem rossz, és a piac dinamikus bővülését jelenti, ami mögött a lakossági igények és elvárások kedvező változása áll.

Kevésbé kedvező adat, hogy 2005-ben mindössze egy százalékkal nőtt a Visa és a MasterCard védjeggyel ellátott kártyákat elfogadó kereskedelmi egységek száma. Visa kártyával 19 854 üzletben, MasterCard kártyával 19 941-ben lehet fizetni. Az Amex elfogadóhelyek száma – elfogadó bankváltás miatt – 28 százalékkal, 8 092 darabra csökkent. Diners kártyával 4 012, JCB-vel pedig 8 893 üzletben lehet fizetni. A kereskedői elfogadóhelyeken mindössze 29 538 elektronikus POS üzemel. Minden művelet on-line engedélykéréshez kötött, ami a kártyahasználat biztonságát emeli. A berendezések 22 százaléka alkalmas az EMV chip olvasására hardveresen. Az önmagukban semmitmondó adatok után azonban lássuk a nemzetközi összehasonlítást:

Itt csak 2004-es adatok állnak rendelkezésre, de a trendek és arányok azóta sem módosultak jelentősen. Az egy főre jutó kártyák száma Magyarországon 0,65, ami nagyjából azt jelenti, hogy három emberből kettőnek van valamilyen bankkártyája. Mögöttünk a listán csak Lengyelország és Lettország szerepel (0,47 és 0,59), míg előttünk van többek között Észtország (0,96), Csehország (1,31), Szlovénia (1,66) de Szlovákia is (0,66), hogy csak a frissen csatlakozott országokat említsük, akikkel a magyar bankkártya-kultúra nagyjából egy időben kezdett kialakulni. Még markánsabb lemaradást tükröz az egymillió főre jutó kereskedői POS terminálok száma. Ez Magyarországon 3 312,17. Ehhez képest Szlovákiában 3649,7, Lengyelországban – ahol kevesebb a bankkártya, mint nálunk – 3752,74. Az élen ebben is Szlovénia áll, ahol egymillió lakosra 20 514 kereskedői elfogadóhely jut, vagyis több mint hatszor annyi, mint Magyarországon. Ez persze csak a legnagyobb eltérés, de ebben a tekintetben az összes újonnan csatlakozott, térségbeli ország lényegesen előttünk jár.

A jelenség okait hosszan lehet elemezni – mondja az igazgató. Szerepet játszik többek között az, hogy a „kártyás pénz” automatikusan „számlás pénz” is, ami a hazai adózási viszonyok és morál ismeretében sokak számára elrettentő. Magyarországon kimaradt a csekk-korszak, tehát a virtuális pénz elve nem rögzült kellőképpen sem a kártyabirtokosok, sem a kereskedők oldalán. A leggyakoribb ok mégis inkább az, hogy még azoknak az üzleteknek a tulajdonosai sem rendezkednek be a bankkártyás fizetés elfogadására, akiknek egyébként kedvező lehetőségük lenne rá. A kérdés nem szabad, hogy az legyen, mennyivel több bevételt eredményezhet a kártyaelfogadás, hanem azt kell végiggondolni, a kártyás fizetés lehetővé tétele mennyivel járulhat hozzá a vásárlók megtartásához, újak becsábításához – hangsúlyozza Lévai.