Dotkom
Hol és hogyan lehet használni az informatikát?
Nagy volt érdeklődés az IVSZ menedzsertalálkozója iránt.
Nagy sikerrel zárult az Informatikai Vállalkozások (IVSZ) által 13. alkalommal megrendezett Menedzser Találkozó, a MENTA. A Kóka János által tartott megnyitóval kezdődő konferencia központi témája az IKT szektor és a kormányzat viszonya, a kormányzat első 100 napjának szakmai eseményei, valamint az i2010 Magyarország workshop eredményei voltak, amelyről a kormányzat és az IKT szakma jeles képviselői több mint 270 részvevő előtt vitáztak a hétvégén, szeptember 7-9. között Siófokon.
A Menedzser Találkozót Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, és az IVSZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg csütörtök este. „A politika eszköz oldalról nem érti, mit is jelent az, hogy elektronikus ügyintézés” – emelte ki a miniszter, majd felszólította az IVSZ jelenlévő képviselőit a cselekvésre. A kormány azt várja az informatikai szektor képviselőitől: mondják meg konkrétan, hol és hogyan lehetne használni az informatikát.
Pénteken a szakmai napot a kormányzat első száz napját felölelő beszámoló párbeszéd nyitotta meg, amely Kovács Zoltán, az IVSZ elnökének felvezető előadásával kezdődött. Az elnök az iparág optimizmusáról beszélt, „hiszen a jövő évtől kezdődő EU-források elosztása, akár 25 százalékos növekedést hozhatna egy két éven belül a hazai IKT piacnak”. John Higgins, az EICTA alelnöke köszöntőjében azt javasolta a kormányzati képviselőknek, hogy ne lobby szervezetként, hanem partnerként tekintsenek az IVSZ-re a közös munkában. A kormányzati képviselők és az IKT szektor képviselőinek párbeszédében Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre.
Többek között informatikai projektekre 32-137 milliárd forintos sávban terveznek forrásokat allokálni a közszolgáltatások korszerűsítésén belül. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója alátámasztva John Higgins köszöntőjét kijelentette, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában. A félórás dialógus eredményeként Simon Géza, Schaffer István és Baja Ferenc reális célként a három év múlva már bevezetett, és eredményesen működő Közigazgatási Eljárási Törvényt, a közbeszerzés több mint 50 százaléka elektronikus felületén történő megvalósítását, valamint a központi harmonizációs adatbázis létrehozását fogalmazták meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/17/hol-es-hogyan-lehet-hasznalni-az-informatikat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





