Dotkom
A Genpact önkéntesek iskolaszépítő akciója
Társadalmi felelősségvállalás.
A Genpact, a társadalmi felelősségvállalás elkötelezettjeként az idei év folyamán immár harmadszor vesz részt aktívan jótékonysági eseményen. A hátrányos helyzetű gyerekek számára szervezett gyermeknap, majd a rendkívüli sikerrel zárult vállalati véradást követően ezúttal iskolaszépítésre vállalkoznak a Genpact fiatal munkatársai.
A Genpact rendszeresen szervez, illetve vesz részt különféle jótékonysági eseményekben. A GE örökségeként a társadalmi felelősségvállalást is komolyan veszi a vállalat. ELFUN elnevezésű programja a világ számos országában – ahol Genpact központ működik Magyarország, Románia, Egyesült Államok, Mexikó, India, Kína, Fülöp-szigetek) – töretlen lendülettel szervez különféle jótékonysági eseményeket, vagy vesz részt segítő céllal életre hívott rendezvényeken.
A GE vezetősége által 1928-ban alapított ELectrical FUNds szervezet a GE önkénteseinek globális szervezete, akik életünk, közösségünk, környezetünk javításának kötelezték el magunkat. Önkéntes tevékenységük elsősorban az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem területeire összpontosít. Napjainkban a szervezetnek közel 53 000 tagja van.
Májusban a United Way alapítvánnyal együttműködve a Millenárison szervezett gyermeknapot hátrányos helyzetű, és állami gondozásban lévő gyerekeknek, majd júliusban a Magyar Vöröskereszt közreműködésével rendezett véradásra valósággal megmozdult a vállalat, nagy sikerrel zárult ez az akció is.
Az idei év harmadik ELFUN rendezvényére augusztus 26-án kerül sor. A program ezúttal iskolaszépítés, a Genpact önkéntes csapata a Humanus iskola termeit, folyosóit festi ki, hogy megújultan fogadhassa a tanévkezdéskor érkező diákokat.
Szeptemberben indul az Uniceffel közös „Kis pénz, nagy segítség” elnevezésű akció, és természetesen a karácsony sem telik jótékonyság nélkül a Genpact-nél. Decemberben a munkatársak, önkéntesek ajándékokat gyűjtenek majd a rászorulóknak.
Hidasi Orsolya a Genpact Elfun-felelőse örömmel számolt be a jótékonysági akciók egye növekvő népszerűségéről: „Akcióink sikere munkatársaink lelkesedésének köszönhető. Tiszteletre méltó, hogy idejükből és energiájukból áldoznak arra, hogy a rászorulókon segítsenek. Annak külön örülök, hogy akcióink kapcsán külső megkereséseket is egyre gyakrabban kapunk különböző jótékonysági szervezetektől.”
Philip Whelan, a Genpact magyarországi központjának vezetője személyesen is részt vesz a jótékonysági eseményeken: „Az ELFUN program csupán egy azon kitűnő törekvések közül, melyet GE örökségünk részeként tartunk számom, mégis a legfontosabbak közé tartozik. Büszkék vagyunk erre a tevékenységre, hogy vállalatként folyamatosan támogatjuk a rászorulókat.”
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/08/28/a-genpact-onkentesek-iskolaszepito-akcioja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





