Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az elmúlt 30 nap legfertőzőbb vírusai

Az elmúlt 30 nap legfertőzőbb vírusai

Dotkom

Az elmúlt 30 nap legfertőzőbb vírusai

A júliusi toplistán előkelően szereplő kórokozók jellemzője, hogy képesek alternatív utakon terjedni vagy önmaguk variációit előállítani.

A múlt hónapban az összes fertőzés 6,06 százaléka a Brontok.B nevű féreghez kötődött, ami ezzel toronymagasan nyerte a havi versenyt az ESET Software listáján. A kórokozó levélben és a megosztott erőforrások felhasználásával is képes terjedni, egy kiskapu létesítésével pedig lehetővé teszi a támadók számára a fertőzött rendszerbe való bejutást. A vírus gyors terjedése mutatja, hogy a vírusfertőzés kockázatával jár, ha dokumentumainkat és a gépünk erőforrásait hálózaton belül megosztjuk, vagy fájlcserélő hálózatokat használunk.

A második helyet a már több mint egy éve fertőző Netsky.Q szerezte meg, a fertőzések 2,65 százalékával. A Netsky az egyik legelterjedtebb kórokozó a vírusok történelmében, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy a közeljövőben eltűnne. Képes e-mailek csatolmányaként, fájlmegosztó rendszereken és megosztott hálózati eszközökön keresztül is terjedni.

A harmadik helyre egy Bagle féreg kapaszkodott fel 2,57 százalékkal. Ez igen szép teljesítmény, hiszen a Bagle.gen.zip csak július végén kezdett el terjedni, de számos variánsa segítségével máris dobogóra került.

A tíz leggyakoribb júliusi kórokozó
1. Brontok.B (6,06%)
2. Netsky.Q (2,65%)
3. Bagle.gen.zip (2,57%)
4. Exploit.WMF (2,38%)
5. Adware.180Solutions (2,06%)
6. VB.NEI (1,88%)
7. TrojanDownloader.Swizzor (1,63%)
8. Adware.BDSearch (1.52%)
9. Rbot (1,48%)
10. TrojanDownloader.Ani.gen (1,24%)

Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés