Dotkom
A NextiraOne új korszakba lépett
Lezárult a NextiraOne Europe Holdings BV ABN AMBRO Capital France általi felvásárlása. A felvásárlás lezárultával egyidőben a NextiraOne bejelentette, hogy a vezérigazgatói posztot 2006. júniusától a 45 éves Rafi Kouyoumdjian látja el.
A NextiraOne Europe Holdings BV bejelentette, hogy befejeződött a vállalat ABN AMRO Capital France (AACF) általi felvásárlása a korábbi tulajdonostól, a Platinum Equity LLC-től. Az ABN AMBRO Capital France, az ABN AMRO Capital franciaországi részlege ezzel a NextiraOne legnagyobb részvényese lett. A megegyezés részeként a NextiraOne felsővezetői köre kisebb arányban, de szintén részvényessé vált. Az ABN AMBRO Capital France partnereként az új vezérigazgató által vezetett menedzsment a cég árbevételeinek és jövedelmezőségének növelésére törekszik.
A NextiraOne, az integrált IP alapú kommunikációs megoldások és szolgáltatások egyik vezető szállítója 2005-ben 1 milliárd eurót is meghaladó árbevételt ért el. A 16 európai országban helyi képviselettel és több mint 100 000 ügyféllel rendelkező NextiraOne-t Európa egyik élenjáró szállítójaként tartják számon az integrált IP-kommunikációs megoldások és felügyelt szolgáltatások terén.
„A NextiraOne a konvergens megoldások egyik vezető integrátora Európában” – mondta Camille Mendler, a Yankee Group technológiai és ipari telekommunikációs stratégiai elemző vállalat alelnöke. „A vállalat jelentős tapasztalattal és szaktudással rendelkezik ezen a területen, és az általa felügyelt szolgáltatások is folyamatosan fejlődnek” – tette hozzá Camille Mendler.
A NextiraOne a mai napon bejelentette az új vezérigazgató, Rafi Kouyoumdjian kinevezését is. A 45 éves Rafi Kouyoumdjian korábban három évig a Tiscali France elnöki pozícióját töltötte be, ahol hozzájárult, hogy a vállalat Franciaország egyik vezető szélessávú Internet-szolgáltatójává váljon – még azelőtt, hogy a Telecom Italia felvásárolta a vállalatot. A szakértő azt megelőzően az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó Econocom Group cégnél dolgozott 13 évig, ahonnan az ügyvezetői pozícióból távozott.
Rafi Kouyoumdjian célja, hogy tovább növelje a NextiraOne vezető szerepét, valamint magasabb piaci részesedést és jövedelmezőséget érjen el Európa-szerte. Kouyoumdjian a vezérigazgatói poszton Bruno d’Avanzo-t váltja, aki korábban négy évig volt a vállalat vezetője.
„Ez egy izgalmas időszak a NextiraOne számára. Az elmúlt négy év alatt a vállalat megszilárdította vezető pozícióját az európai kommunikációs piacon” – mondta Rafi Kouyoumdjian. „Az európai IP-kommunikációs megoldások és menedzselt szolgáltatások piacán is vezető szerepre törekszünk, ezért a köz- és a magánszférában egyaránt növelni kívánjuk jelenlétünket. Az ABN AMRO Capital France vállalat és az európai vezető szakértőink támogatása kiváló pozíciót biztosít számunkra ennek megvalósításához” – tette hozzá Rafi Kouyoumdjian.
A NextiraOne magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója Lukács Tamás. A NextiraOne Magyarország Kft. kiterjedt ügyfélkörrel rendelkezik a vállalati és állami szektorban, többek között a Raiffeisen Bank magyarországi képviseletei, a Budapest Bank és a Művészetek Palotája is ügyfeleik közé tartoznak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/06/21/a-nextiraone-uj-korszakba-lepett/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





