Dotkom
A 100 dolláros laptop prototípusa
Elkészült az ultraalacsony költségű hordozható számítógép első tizenöt példánya.
Nicholas Negroponte, a 100 dolláros laptop elképzelés kitalálója végre bemutathatta az eszköz prototípusát. A korábbi szín- és formavilágra rácáfolva ismét új köntösbe bújtatták a laptopot (a bemutatón narancssárga színekben pompázott a készülék), azzal a különbséggel, hogy ezúttal már valóban kézzelfogható példányt mutathattak belőle.
A kezdeményezésről már többször írtunk – ennek révén szeretnék elérni, hogy 5-10 millió speciális noteszgéphez juthassanak hozzá az elmaradottabb országok szegénységben élő gyerekei. India, Kína, Brazília, Argentína, Thaiföld, Egyiptom és Nigéria fiatalsága számíthat arra, hogy 2007 első negyedévében megkezdődnek a szállítások. Negroponte szerint a kezdeményezés lehetővé teszi ezeknek a gyerekeknek a magasabb színvonalú képzését; a kutató úgy vélte, hogy az érintett kicsik legalább fele még soha életében a közelébe sem jutott annak, amit a nyugati emberek oktatásnak neveznek.
Az eredeti elképzelések
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a „buliból” első körben kimaradt Microsoft alapítója és vezérigazgatója, Bill Gates nem támogatja a projektet: szerinte ugyanis nagyobb teljesítményű, jobb kijelzővel felszerelt számítógépeket kellene a gyerekek részére. Pedig az eszköz az előzetes adatok szerint sem rendelkezett rossz paraméterekkel: processzor gyanánt az AMD egyik 500 MHz-es lapkája teljesít majd szolgálatot a kis eszközben, írtuk korábban, mely mellé 128 MB-nyi operatív tárat képzeltek a fejlesztők.
512 MB-nyi flash memória láthatja el majd adatokkal a memóriát, háttértár gyanánt – winchester ugyanis nem lesz a laptopban (ez nagyban növeli a készülék megbízhatóságát). A legnagyobb kiadást továbbra is az LCD jelenti, mely kétféle működési módra képes, szóltak a korábbi hírek: 1110×830 pixeles üzemben fekete-fehér, 640×480 pixeles beállításnál színes kijelzőként használható.
Változások
Ehhez képest kiderült, hogy a rendszer egy 800×480 pixeles LCD-t alkalmaz, ám ez még mindig nem a végleges változat lesz: a tömegtermelés során előállítandó eszközök 1200×900 pixeles folyadékkristályos kijelzőt kapnak majd. A Cambridge-i bemutatón azt megerősítették, hogy továbbra is ragaszkodnak a 2007-es induláshoz és a Linuxhoz. A Red Hattal való együttműködés eredményeként a korábbi 400 MB-os operációs rendszert sikerült negyed GB-nyira vágni, ami Negroponte korábbi kijelentésének („Túl kövér a Linux!”) köszönhetően valósult meg. A Fedora Core 5.0 változatát futtatta a kis készülék a bemutató során.
A kialakítás mellett az „Egy gyerek, egy laptop” kezdeményezés mögött álló szakemberek kitartanak a tömeges, kormányokon keresztüli értékesítés mellett, azaz egyénileg nem tervezik értékesíteni az eszközt. Terveik szerint a széleskörű terjesztésről szóló megállapodásokhoz már nem is kell sokat várni: július közepére várják az első „fecskéket”. A mobil számítógép összeszereléséről a tajvani Quanta fog gondoskodni.
Ár és fogyasztás
Maga a 100 dolláros laptop elnevezés egyébként kicsit csalóka. A kezdeményezés létrehozói fő célként azt jelölték meg ugyanis, hogy jövőre 140 dollár alatt tudják értékesíteni az eszközt. 2008-ra szeretnék elérni a 100 dolláros, 2010-re az 50 dolláros árszintet. A kis készülék egyébként 2 wattot fogyaszt működés közben, közölte Negroponte, ennek a fele csak a kijelzőre jut majd.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/05/26/a-100-dollaros-laptop-prototipusa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





