Connect with us

Hirdetés

technokrata

Használja memóriáját! – adattárolási konferencia

Dotkom

Használja memóriáját! – adattárolási konferencia

Sikeres volt az IDC szervezése.

Sikerrel lezajlott az IDC „Használja memóriáját!” – című adattárolási konferenciája május 16-án. A Közép-Európa 12 országában megrendezendő konferencia neves előadók, a téma szakértői, az IDC elemzői, valamint az e területen piacvezető cégek által bemutatott esettanulmányok segítségével a konferencia résztvevői megismerkedhettek a legújabb világpiaci trendekkel, gyakorlati és elemzői szempontból egyaránt.

A konferencia nagy érdeklődésre tartott számot, a különböző iparágakból több mint 100 érdeklődő és szakértő vett részt.

A konferencia előadásai hasznos gyakorlati útmutatót adtak mindazoknak, akik behatóbban kívánnak foglalkozni az adattárolás kérdéseivel. A felszólaló cégek képviselői mind kiemelték, hogy az adattárolás egyre inkább a vállalatok kulcsfontosságú kérdésévé válik, hiszen a digitális irodák információ- és tárolás-igénye folyamatosan növekszik. Ezeket az igényeket pedig csak megfelelő hardver- és szoftver-kapacitások birtokában lehet kielégíteni.

A konferencia négy fő témát ölelt fel, ezek az adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályok és a tárolórendszerek, az adatáradat kezelése: életciklus-kezelés és az információlavina, biztonság ma és a jövőben: folyamatos adatvédelem, valamint az intelligens adatközpontok. A résztvevők megismerkedhettek többek között a virtuális adattárolási megoldásokkal, hogyan lehet többszintű adattárolást kis költségvetésből megvalósítani, melyek a legjobb adatvédelmi technológiák, valamint hogy milyen irányba fejlődnek az intelligens adatközpontok.

Marosvári Gábor, az IDC vezető elemzője a tároló-piac trendjeiről szóló előadásában bemutatta azokat a kulcsfontosságú tendenciákat, amelyek a storage iparágat jelenleg jellemzik, górcső alá vette továbbá a vezető storage gyártók piaci pozícióját és stratégiáját, ismertette az IDC által beazonosított legfontosabb tároló-piaci előrejelzést, végül pedig tanácsokat adott a felhasználó szervezeteknek a helyes tároló-stratégia kialakításához.

Zeisel Tamás, a Cisco Systems Magyarország rendszermérnöke ismertette a Cisco SAN hálózati termékcsaládjának elemeit, kihangsúlyozva annak architektúrális és funkcionális jellemzőit.

Varsányi András, a Hewlett-Packard Magyarország technikai konzultánsa a diszributált rendszerek erőforrásainak hatékonyabb kihasználását és biztonságosabb működését lehetővé tevő Grid technológiáról tartott előadást.

Dave Gingell, az EMC Corporation marketingért felelős alelnöke előadásában az információ-életciklus menedzsmentről, az információ-menedzsment főbb üzleti hajtóerőiről, az új generációs információs infrastruktúra építéséről szólt.

Hadobás Tibor, az APC – American Power Conversion Account Manager-e az adatközpontok, szerverszobák tervezésében és kialakításában az utóbbi években indukálódó informatikai trendjek változásairól tartott előadást.

Tüdős András a T-Online Magyarország Rt. informatikai igazgatója egy tartalom és hozzáférés szolgáltató kihívásait és technológiai megoldásait mutatta be egy nagy, több géptermes környezetben.

Farkas Péter, a ZF Hungária Kft Network Manager-e, egy informatikai rendszer beruházásainak lépéseiről, az üzleti változások rugalmasan követéséről beszélt a vállalatuknál kiépített katasztrófatűrő adattároló rendszer történetét bemutatva.

Vasas Gyula, a CIB Bank infrastruktúra rendszergazdája bemutatta a CIB Banknál végrehajtott szerver és tároló konszolidáció előzményeit, a kiindulási állapotot, a technológiai követelményeket és a már megvalósult rendszer működését.

Az esemény szponzorai között voltak a Cisco Systems Magyarország, a Hewlett-Packard, az EMC, az APC Kereskedelmi Képviselete és a Symantec.

A következő konferenciát Business Intelligence témában szeptember 26-án szervezi az IDC.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés