Dotkom
Kitől vesszük a legtöbb notebookot?
A közismert forgalmazók élmezőnyében változás történt.
Jó ideje a Dell vezeti a világon eladott noteszgépek értékesítési piacát – a tavalyi év negyedik negyedévében is ez a vállalat került a ranglista élére. 50,9 százalékos bővüléssel a piac mintegy 17,1 százalékát szerezte meg az amerikai forgalmazó, utána nem sokkal lemaradva a Hewlett-Packardot találjuk, 16,5 százalékos részesedéssel. Ez némileg szerényebb expanziót jelent: 41,8 százalékkal bővültek a rivális eladásai az egy évvel korábbi, hasonló időszakhoz képest.
A harmadik helyen azonban változás ált be a 2005-ös év utolsó három hónapjában. Nagy hajrával, (a Gartner Dataquest felmérése szerint) 66,7 százalékos növekedéssel az Acer feljött a dobogó alsó fokára: 12,2 százalékos részesedést mondhat magáénak a globális piacból. A vállalat az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) az első helyen végzett, míg az ázsiai, csendes-óceáni piacon a harmadik lett, több mint 117 százalékos bővüléssel. Ez utóbbi egyébként az első tíz notebookforgalmazó közül a legmagasabb emelkedés.
Negyedik helyre csúszott tehát a Toshiba, mely a tavalyi év végén a piac mindössze 10,5 százalékát tudhatta a magáénak – egyébként ez is majdnem 21 százalékos eladás-növekedést jelent. Ötödik helyen pedig a Fujitsu Siemens-t találjuk, mely 8,1 százalékos részesedést és kerek 18 százalékos értékesítés-növekedést tudhat magáénak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/02/13/kitol-vesszuk-a-legtobb-notebookot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





