Dotkom
A Grepton Rt. támogatást nyújt a balatoni repülő-hollandi VB megrendezéséhez
Practical Repülő-hollandi VB 2005.
A Grepton Informatikai Rt. kiemelt támogatója a 2005-ös repülő-hollandi világbajnokságnak, amit a verseny történetében másodszor rendeznek meg Magyarországon. A Balatonföldváron szeptember 9-16. között zajló versenyen a világ élvonalába tartozó egységek mérik össze tudásukat, köztük hazai kiválóságaink. A cég szeptember 13-án saját futamot indít, a futamgyőztesek a Grepton különdíját vehetik át.
A Balatonon 1996-ban rendeztek először repülő-hollandi világbajnokságot. A mostani versenyre eddig 16 ország 80 vitorlása nevezett, köztük számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnok egység. A Grepton kiemelt támogatóként részt vesz a verseny sikeres megrendezésében, és saját futamot is indít a világbajnokság második napján. A futamgyőztes kétszemélyes hajóosztály legénysége ebből az alkalomból a cég által felajánlott különdíjban részesül.
A Grepton az idei évben a vitorlás sport utánpótlását is segítette, mivel támogatója volt a Magyar Köztársaság Serdülő és Országos Bajnokságának is.
A Grepton a vitorlás sport támogatása mellett a koraszülöttek és kisgyermekek jobb egészségügyi ellátásáért is tesz, több milliós segítséget nyújtva.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/09/08/a-grepton-rt-tamogatast-nyujt-a-balatoni-repulo-hollandi-vb-megrendezesehez/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





