Connect with us
Hirdetés

technokrata

A modernizáció jelene és jövője

Dotkom

A modernizáció jelene és jövője

Társadalmi vita az NFT következő szakaszáról – Közép-dunántúli regionális miniszteri értekezlet a régió vezetőivel.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) miniszteri értekezlete elhagyta szokásos üléstermét, hogy beszámoljon a pályázati források regionális felhasználásáról és az IHM Közép-Dunántúlra vonatkozó elképzeléseiről, továbbá hogy első kézből tájékozódjék a régió információtechnológiai sajátosságairól és a helyi igényekről – Veszprémben.

A tárca a térséget ismerő helyi és megyei vezetőkkel együtt gondolta át azon kérdéseket és esetleges nehézségeket, amelyeknek megoldása még eredményesebbé teheti a helyi önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások szerepvállalását környezetük modernizációjában.

A tanácskozás fő napirendi pontjai voltak: a Nemzeti Fejlesztési Terv 2007-2013 közötti programozási időszaka, a Regionális Információs Társadalom Stratégiák megvitatása, valamint az induló, illetve folyamatban lévő, versenyképességet javító pályázati lehetőségek bemutatása.

Az értekezleten közös nyilatkozat aláírására került sor.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter bemutatta az eMagyarország-kamiont is, amely az ország régióit bejárva lehetőséget biztosít valamennyi érdeklődőnek a szélessávú internetezés kipróbálására, és beszámolt a hazánkat behálózó eMagyarország pontok céljairól.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/07/12/a-modernizacio-jelene-es-jovoje/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés