Dotkom
Vírusok: Britney Spears népszerűbb, mint Bill Gates
Legalábbis ami a vírusálcákat illeti: a pályája csúcsán túljutott amerikai énekesnő nevével több embert lehet becsapni, mint a Microsoft vezérének megemlítésével.
Az e-mailben terjedő férgek, vírusok és egyéb kártevők szinte mindig valamilyen megtévesztő szöveggel, tartalommal igyekeznek rávenni az embereket arra, hogy futtassák őket. Míg korábban a legnépszerűbb nevek között Bill Gates-é volt a legkedveltebb, azaz a redmondi szoftverfejlesztő alapítójának nevével visszaélve próbálták meg legtöbbször becsapni az internetezőket, addig mára ez megváltozott, állítja a Panda Software egy nemrég kiadott tanulmányában.
A kutatók hét évnyi statisztikát tanulmányoztak át, s ennek a rengeteg adatnak az átvizsgálása után állították fel a sorrendet, melyet Britney Spears vezet. Őt követi Bill Gates, míg a harmadik helyen Jennifer Lopez neve található. A következő híres emberek szerepelnek még a listán (gyakorisági sorrendben): Shakira, Osama Bin Laden, Michael Jackson, Bill Clinton, Anna Kournikova, Paris Hilton és Pamela Anderson.
Patrick Hinojosa, a Panda Software amerikai leányvállalatának egyik műszaki vezetője az IT-biztonságban járatosak számára már bizonyára ismerősen csengő social engineering fogalmat említette meg a jelenség elemzése kapcsán. A social engineering azt jelenti, hogy nem szoftveres vagy hardveres biztonsági réseken, jelszavak feltörésével igyekszik egy támadó bejutni egy adott rendszerbe, hanem az emberi hiszékenység, naívság, tudatlanság felhasználásával éri el célját.
Nemrég hasonló eset kapcsán Michael Jacksonról számoltunk be itt a Terminalon – egy trójai programot telepítő digitális fenyegetés e-mailben azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy a pop királya öngyilkosságot kísérelt meg perének befejezése előtt. Az énekest azóta felmentették, ám több ezren váltak az álhír (és így a trójai program) áldozatává.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/06/16/virusok-britney-spears-nepszerubb-mint-bill-gates/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





