Dotkom
HTCC Csoport: Hungarotel, PanTel és PanTel TechnoCom – egyben
Torben V. Holm a HTCC Csoport elnök-vezérigazgatója.
A HTCC (Hungarian Telephone and Cable Corporation) a közelmúltban zárta le a PanTel megvásárlását. A HTCC Csoportba az alábbi vállalatokat tartoznak: Hungarotel Rt., PanTel Kft. és PanTel Technocom Kft.
A HTCC Csoport előtt álló legelső feladat a Hungarotel és a PanTel integrálása. „Kitűzött cél, hogy az integrálás eredményeként az egyesített vállalat még sikeresebb legyen mind az ügyfelek kiszolgálása, mind pedig a szolgáltatásminőség területén és természetesen jövedelmezőség szempontjából is. Ezáltal biztosítjuk a HTCC Csoport növekedését és sikerét, amelynek révén a cégcsoport egyértelműen a Magyar Telekom Rt. (a korábbi Matáv) első számú kihívója lesz.” – mondta Torben V. Holm a HTCC Csoport elnök-vezérigazgatója.
Az integráció és jövőbeni működés sikerének záloga egy új, egyesített menedzsment felállítása, mely vezetőség feladata lesz majd a cégcsoportba tartozó Hungarotel, PanTel és PanTel Technocom cégek központi irányítása. A cégcsoport központi vezetősége 2005. július 1-jétől kezdi meg a tevékenységét és az alábbi személyekből áll majd:
- A HTCC Csoport elnök-vezérigazgatójának Torben V. Holmot nevezték ki, aki a nyugdíjba vonult Ole Bertram helyét vette át.
- Jan Mulder – a PanTel eddigi vezérigazgatója – az Igazgatótanács tagjaként segíti a vállalatot az integrációs folyamat során és az új szervezet felállításában, de tervei szerint még az év vége előtt távozik a cégtől.
- Bill McGann, aki 1998-tól a HTCC alkalmazottja, 2000 óta pedig a cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese, továbbra is ebben a pozícióban dolgozik tovább a HTCC Csoportban is.
- A Cégcsoport Üzletfejlesztési Igazgatójának Alex Würtzöt nevezték ki. Alex Würtz a nemrégiben elindított második ománi mobilszolgáltató, a Nawras operációs vezérigazgató-helyettese volt. A Nawrast a katari inkumbens távközlési vállalat, a Qtel és a TDC alapította.
A HTCC Csoport Igazgatótanácsát Torben V. Holm, Jan Mulder, Bill McGann és Alex Würtz alkotja. - Vágány Tamás, aki korábban a PanTel kiskereskedelemért felelős vezérigazgató-helyettese volt, a jövőben is vezérigazgató-helyettesként vezeti a HTCC Csoport Üzleti Távközlési Igazgatóságát.
- A Csoport Lakossági Üzletágát továbbra is Tajti Endre vezeti igazgatói beosztásban.
- Továbbra is Gregg Betz lesz a felelős – vezérigazgató-helyettesi pozícióban – a HTCC Csoport Nagykereskedelmi Üzletágának vezetéséért.
- Cseh Gabriella, aki korábban a PanTel külkapcsolati igazgatója volt, a HTCC Csoport jogi osztályát fogja irányítani.
- Bertényi Rékát, a PanTel eddigi kommunikációs vezetőjét a cégcsoport kommunikációjának vezetésével bízták meg, valamint az Elnöki Titkárság vezetése is hozzá tartozik majd.
- Laudon Gábor, a PanTel eddigi HR igazgatóját kinevezték a HTCC Csoport HR igazgatójává.
A két cég – a PanTel és a Hungarotel – sikeres összeolvadásának elősegítése érdekében a Hungarotel Budapesti irodája és a PanTel közös székhely a Dorottya Udvar lesz.
„Örömmel és nagy lelkesedéssel várom a kijelölt vezetőséggel és a HTCC cégcsoport összes dolgozójával való közös munkát. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű csapatot alkotunk majd és szeretném kihangsúlyozni, hogy minden törekvésünk továbbra is arra fog irányulni, hogy ügyfeleinket a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki.
Az utóbbi jónéhány évet a TDC zászlaja alatt töltöttem. A TDC küldetése, hogy a vállalat a legjobb európai távközlési szolgáltató legyen. Nem kétséges, hogy hasonlóan ambiciózus céllal indult útnak a HTCC Csoport is.” – mondta Torben V. Holm a HTCC Csoport elnök-vezérigazgatója.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/06/09/htcc-csoport-hungarotel-pantel-es-pantel-technocom-egyben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





