Dotkom
Cisco IP telefonok a NATO informatikai gyakorlatán
A Magyar Honvédség IP telefónia és vezetéstámogató portálrendszer-telepítésben vesz részt.
A Magyar Honvédség Híradó Parancsnoksága 2005. május 30-a és június 24-e között második alkalommal vesz részt a NATO tagállamok éves Informatikai gyakorlatán, amelynek célja a szövetségi tagok, békepartnerségi résztvevők és meghívott együttműködők által bevezetett információ technológiai (IT) megoldásoknak a NATO rendszerekkel és egymással történő együttműködési tesztelése.
A partner országok az előkészítés során a meghatározott együttműködési területek közül kijelölik azokat, amelyek realizálására felkészültek és a nemzeti, valamint NATO érdekű feladatok végrehajtásakor alkalmazni kívánják őket. A résztvevők ezt követően a valós hadműveleti helyzetekhez hasonló információs kapcsolatokat alakítanak ki egymással, és ezeken valósítják meg a katonai adatok továbbítását, valamint azok feldolgozását. A feladat komolyságát igazolja, hogy a békében üzemelő NATO és nemzeti információs rendszerek jelentős része bevonásra kerül a tesztelésekbe.
A Magyar Honvédség (MH) 2005-ben két fő területen hajt végre együttműködési feladatokat. Egyrészt teszteli az MH béke vezetési rendszerében bevezetett és Irakban is alkalmazott IP telefónia és adatátviteli rendszerét, másrészt telepíti azt a vezetéstámogató portálrendszert, amely 2005. év végéig megkezdi a működését a béke vezetési rendszerben.
A gyakorlat során – a NATO ajánlásaival összhangban – a magyar résztvevők a Cisco technológiára épülő integrált IP hang-és adatkommunikációs megoldást tesztelik. A harctéren elvárt könnyű szállíthatóság és gyors telepíthetőség követelményének megfelelő Cisco 3845-ös Integrated Services Router egyetlen eszközben biztosítja az adattovábbítási, a hangátviteli, valamint hálózatbiztonsági funkciókat. A gyakorlaton bevetésre kerülő Cisco eszközök beépített, NATO ajánlású hardveres titkosítást kínálnak a védett összeköttetések kiépítéséhez, továbbá az Internettel kapcsolatban sokszor emlegetett hálózat elleni elektronikus támadások megelőzésére a behatolás érzékelő megoldásokat is beépítve tartalmazza az eszköz.
Az integrált biztonsági funkciók mellett a Cisco olyan új hangátviteli szolgáltatásokat is integrált az eszközbe, amellyel nemcsak nagymértékű rugalmasságot biztosít a telefonszolgáltatások kiépítéséhez, de elkerülhetővé teszi az adatátvitel mellett egy párhuzamos beszédcélú rendszer kialakítását is.
A Cisco 3845-ös router az adattovábbítási feladatok ellátásával egy időben, járulékos szolgáltatásként a beépített CallManager Express hívásirányító rendszer segítségével építi fel a távbeszélő kapcsolatokat a felhasználók IP telefonkészülékei, vagy az IP és hagyományos távbeszélő rendszerek között.
A technológia hatékonyságát bizonyítja, hogy az MH-ban jelenleg is alkalmaznak olyan beruházás védelmi megoldást, ahol a még üzemelő analóg távbeszélő készülékeket IP rendszeren keresztül kötik össze ISDN távbeszélő rendszerekkel.
Az MH-ban lezajló IT fejlesztések egyik eredménye, hogy leegyszerűsíti a vezetési feladatokat támogató szoftver és hardver megoldások kiépítését és kezelését. Az olyan multifunkcionális megoldások, mint például a klasszikus IP telefonok és számítógépek integrált alkalmazása, vagy multifunkciós IP telefonok használata, a parancsnoki és beosztott állomány számára egyszerűbbé teszik az információk elérését, mivel nem csak a hang és az adat továbbítás, de a multifunkciós IP telefon felhasználásával más elektronikus adathalmazok (például: e-mail, tájékoztató információk stb.) hozzáférése is könnyedén lehetséges speciális eszközök használata nélkül.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/06/07/cisco-ip-telefonok-a-nato-informatikai-gyakorlatan/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





