Connect with us
Hirdetés

technokrata

Online visszaélések a dél-kelet-ázsiai szökőár katasztrófa nyomán

Dotkom

Online visszaélések a dél-kelet-ázsiai szökőár katasztrófa nyomán

Megjelentek az első olyan internetes becsapások, csalások, melyek mögött olyan emberek állnak, akik az indonéziai térségben pusztított szökőár kárvallotjai révén igyekeznek pénzt szerezni – maguknak.

Több mint 3 milliárd dollár – ennyi gyűlt már össze az egyes országok felajánlásaiból a térségben humanitárius katasztrófát okozó cunami életben maradt áldozatainak megsegítésére és az érintett országok infrastrukturális helyreállításának megindítására. Az egyes kormányok (köztünk hazánké is) akciói mellett azonban a magánemberek is igyekeznek kivenni részüket a segítségnyújtásból: neves sportolók, színészek ajánlottak fel százezres, milliós összegeket. Amint az lenni szokott, megjelentek a gyors meggazdagodás lehetőségét megszimatoló emberi hiénák is, akik a saját javukra igyekeznek fordítani a szerencsétlenséget.

IT-biztonsággal foglalkozó szakértők egy csoportja arra hívja fel a figyelmet, hogy alaposan nézzük meg, milyen szervezet(ek) számára utalunk pénzt, hiszen vannak közöttük valójában nem is létező csoportosulások, akik csak a jószándékú emberek zsebét akarják kiforgatni. Tulajdonképpen ideális terepet kínál a most kialakult helyzet a phishing támadásoknak: Paul Wood, a Messagelabs egyik elemzője szerint csak idő kérdése, hogy megjelenjenek az ismert segélyszervezetek oldalait másoló csaló weblapok, melyek a gyanútlan internetezőkből kiszedik a pénzt, amit aztán természetesen nem utalnak tovább a károsultak számára. Hasonló becsapások jelentek meg egyébként a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett terrorcselekmények után is.

Nem kis összegekről van szó: a több mint 150 ezer áldozatot követelő katasztrófa okozta károk enyhítésére csak az Amazon.com egymaga már több mint 14 és fél millió dollárt gyűjtött a Vörös Kereszttel karöltve, saját weboldalán keresztül. Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) egyelőre nem kapott még panaszt a szökőárral kapcsolatos becsapásokról, de ami késik, nem múlik. Az ügynökség éppen ezért arra igyekszik felhívni az emberek figyelmét, hogy ha segíteni akarnak, valós segélyszervezetekkel vegyék fel a kapcsolatot, s ne higgyenek a telefonos és e-mailes próbálkozásoknak.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/01/07/online-visszaelesek-a-del-kelet-azsiai-szokoar-katasztrofa-nyoman/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés