Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyar fejlesztésű spam- és vírusvédelem

Dotkom

Magyar fejlesztésű spam- és vírusvédelem

Az idén 20 éves Albacomp és az UHU Linux bemutatta a vállalati levelező szerverek védelmére közösen kifejlesztett integrált hardver- és szoftver megoldását, a Styx Mail Filtert.

A Styx Mail Filter egy speciálisan erre a célra kialakított Linux alapú termék. Többfajta védelmi mechanizmussal rendelkezik: többek között globális spamadatbázisok lekérdezésével, a kéretlen levelekre jellemző ujjlenyomatok, úgynevezett fingerprintek keresésével vagy akár a felhasználó által megadott feltételek alkalmazásával. Az eszköz menedzselése webes felületen történik, így a rendszer üzemeltetése, konfigurálása nem jelent nehézséget a rendszergazdáknak.

„A vírustámadások és a kéretlen levelek száma napjainkban hatalmas mértékben nő, és ennek megfelelően az általuk okozott kár is egyre nagyobb. A spamek egy 250 számítógéppel rendelkező vállalatnak éves szinten közel 40 millió forint veszteséget jelentenek.” — mondta el Dosztál András, az Albacomp rendszermérnöke – „A Styx egyik nagy előnye, hogy teljes egészében – mind teljesítményében, mind kezelésében – a magyar viszonyokhoz terveztük, a kezelőfelület pedig magyar nyelvű. A megoldás másik nagy előnye, hogy alapváltozatának ára töredéke a hasonló termékekének, ráadásul az ár tartalmaz egy egynapos helyszíni telepítést is, amikor mérnökeink segítenek a meglévő környezetbe illeszteni a Styxet.”

A Styx Mail Filter a vírus-adatbázisát naponta többször, automatikusan frissíti, és többféle vírusirtó motort képes használni. A termék a több hónapig tartó tesztidőszak alatt egyetlen vírust sem engedett át. A termék hatékonyan csökkenti az e-mail szerverekre nehezedő nyomást, hiszen azok előtt oldja meg a spamek és a vírusok szűrését.

„A Styx Mail Filter három változatban kapható, a kisebb vállalkozásoktól a több milliós levélforgalmat generáló nagyvállalatokig bármilyen méretű cég védelmét el tudják látni a különféle változatok. A megoldás kedvező ár-érték aránya miatt jelentős érdeklődést elsősorban a kis és középvállalati szektor részéről várunk.” — mondta el Deme Csaba, az Albacomp kereskedelmi és marketing vezérigazgató helyettese.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés