Connect with us

Hirdetés

technokrata

Továbbra is keresik Magyarország legrégebbi asztali számítógépét

Dotkom

Továbbra is keresik Magyarország legrégebbi asztali számítógépét

Az Intel kezdeményezésére elindult az a verseny, melynek célja, hogy megtalálja Magyarország legrégebbi asztali számítógépét, melyet egy cégnél a mai napig használnak.

A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították a Magyarország legrégebbi számítógépe versenyt, mely az Intel kezdeményezése alapján, többek között az Albacomp közreműködésével indult. A versenyre 2004. december 31-éig lehet beküldeni a jelentkezéseket.

Az a cég, melynek tulajdonában van a legöregebb, használatban lévő számítógép, egy új, Hyper-Threading technológiát támogató Intel Pentium 4 processzoros Albacomp Activa Home csúcsgépet nyerhet a pályázaton.

A verseny célja többek között az, hogy felmérje a magyar cégek számítógépparkjának általános életkorát, illetve a magyar hardverfrissítési szokásokat, mivel számos cégnél – nemcsak Magyarországon – régi, a gyártó által javasolt életkort túlhaladt gépeket használnak és a hardverfrissítéseket is rendre elhalasztják.

Éves szinten sokkal költségesebb a régi gépeket fenntartani és üzemeltetni, mint beruházni új számítógépes rendszerekbe. A régi gépek fenntartása és üzemeltetése éves szinten sokkal költségigényesebb, mint az új rendszerek beruházása. Az anyagi ráfordításon túl több munkaidő-ráfordítást is megkívánnak ezek a gépek, hiszen infrastruktúrájuk is jóval összetettebb. A régi gépek biztonsági szintje sem megfelelő, nem biztosítanak megfelelő védelmet a vírusok ellen, a kéretlen levelek és az egyéb külső behatolások ellen, így a számítógép és az azon tárolt adatok nincsenek biztonságban. Mindezek mellett a régi operációs rendszerek bizonyos idő múlva elérik azt a kort, amikor a gyártó már nem biztosítja támogatásukat.

Manapság az új operációs rendszerek és kritikus szoftveralkalmazások csak az új, nagyteljesítményű számítógépeken futnak optimálisan. Az új generációs Intel processzorokon futó számítógépek látványosan növelhetik a cégek termelékenységét, jobb biztonsági szintet nyújtanak és csökkentik a teljes birtoklási költséget (TCO). Az Intel Hyper-Threading technológiája pedig további előnyöket biztosít a felhasználók számára. A technológia segítségével a processzor képes egyszerre több, egymástól független alkalmazást futtatni, tehát például a felhasználó egyszerre tud játszani a gépén, és zenei tartalmakat letölteni az Internetről.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés