Dotkom
Shenzhen város vezetőségének delegációja meghívta Magyarországot a 2005. évi nemzetközi Kínai Hi-Tec
Kovács Kálmán miniszter 2004. november 2-án fogadta a kínai Shenzhen város vezetőségének delegációját.
A Hongkong közvetlen szomszédságában fekvő város Kína Hi-Tech központjának, „Szilícium Völgyének” számít. A kínai városok között Shenzhenben legmagasabb az 1 főre jutó GDP, valamint az export-import volumen tekintetében is első helyen áll. A kedvező befektetési környezet következtében az 500 legjelentősebbnek számító mulitnacionális vállalat közül 100 Shenzhenben is jelen van. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a 7 millió fős várost gazdaságilag az ország 4. legerősebb városaként tartják számon. Legjelentősebb ágazata az elektronikai és telekommunikációs berendezések gyártása. A telekommunikációs eszközök előállítása eléri az ország termelésének 80%-át. Shenzhen ad helyet olyan cégóriásoknak, mint a Huawei, ZTE és Great-Wall Computers Corporation, amelyek aktívan részt vettek többek között az Ázsia@Magyarország Információs Társadalom Fórumon is.
A találkozó során a kínai delegáció vezetője hivatalos meghívót adott át Magyarország számára a 2005. évi nemzetközi Kínai Hi-Tech Vásárra és számít arra, hogy magas színtű kormányzati és üzleti delegáció vesz részt az eseményen.
Az IHM örömmel vette, hogy Shenzhen város részt vesz a magyar ICT szektor kínai piaci jelenlétét célzó együttműködésben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/11/16/shenzhen-varos-vezetosegenek-delegacioja-meghivta-magyarorszagot-a-2005-evi-nemzetkozi-kinai-hi-tec/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





