Dotkom
Emelkedett az Antenna-csoport mérleg szerinti eredménye
Közzétette az Antenna Hungária Rt. anyavállalati és konszolidált adatokat is tartalmazó 2004. harmadik negyedéves gyorsjelentését.
Az AH-csoport (konszolidált) értékesítési nettó árbevétele 2004 első kilenc hónapjában meghaladta a 20 milliárd forintot, mely 2003 hasonló időszakához képest közel 5%-os emelkedés. A csoport mérleg szerinti eredménye 2004-ben 1,6 milliárd forintot tett ki, az 1,3 milliárd forintos javulás fő oka az AH Vodafone Magyarország Rt.-ben lévő tulajdonának társult vállalkozási részesedésből egyéb részesedéssé minősítése, valamint a HUNSAT Rt. tartós részesedései között nyilvántartott Eutelsat S.A.-ban meglévő részesedés értékesítésének egyszeri árfolyamnyeresége.
Anyavállalati szinten az AH Rt. 2004. I.-III. negyedéves üzleti eredménye 2,65 milliárd forintot tett ki, mely 62%-os emelkedés 2003 hasonló időszakához képest, az AH anyavállalati mérleg szerinti eredménye (863 millió forint) szintén jelentősen emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva.
A konszolidált beszámoló idei és tavalyi adatainak összehasonlításakor a következő tényezők hatásait kell figyelembe venni:
- Egyrészt a Vodafone Magyarország részesedését a 2003. harmadik negyedéves konszolidált gyorsjelentésben társult vállalkozásként mutattuk ki és vontuk be, a mostani gyorsjelentésben pedig egyéb részesedésű vállalkozásként szerepel.
- Másrészt 2003. szeptember 30-a és 2004. szeptember 30-a között a konszolidációba bevont vállalkozások köre megváltozott, az AnteCom Rt.-ben, AnteCare Rt.-ben, AnSzer Kft.-ben, valamint az AM-IT Rt.-ben lévő üzletrészek eladásra kerültek, a fenti társaságok emiatt kikerültek a vállalatcsoportból és a konszolidációs körből. A multimédia terület racionalizálása következményeképpen megváltozott két társaság konszolidációba történő bevonása: az Eduweb Távoktatási Rt. társult társaságból közös vezetésű, valamint az Antenna Multimédia Technológia és Tartalomszolgáltató Rt. leányvállalatból közös vezetésű társasággá vált.
2004 első három negyedévében a vállalatcsoport bevételeinek 46%-a műsorterjesztésből, 23%-a távközlésből, 7%-a az AntennaMikro szolgáltatásból, 4%-a szerviz szolgáltatásból, 20%-a pedig egyéb tevékenységekből származott.
A pénzügyi műveletek eredményének jelentős javulása legfőképpen a részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége soron mutatkozó, a Hunsat Rt. tartós részesedései között nyilvántartott 1,22 százalékos tulajdoni hányadot kitevő Eutelsat S.A.-ban meglévő részesedés értékesítésének egyszeri árfolyamnyereségének tudható be.
Kiadási oldalon jelentős tétel a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások, mely 427 millió forinttal magasabb a 2003. harmadik negyedéves értéknél, ez a 2003 novemberében megemelt jegybanki alapkamat hitelállományunk áraiba történő begyűrűzésének következménye. Az AH-csoport a hitel- és kölcsönállományának jelentős csökkentését tűzte ki célul, a hosszú lejáratra kapott kölcsönök és hitelek együttes csökkenésének összege 2,6 milliárd Ft, míg a rövid lejáratú kölcsönök és hitelek csökkenése közel 1,75 milliárd Ft volt 2004 harmadik negyedévében. Ezt a Hunsat Rt. részesedésének eladása, valamint a visszafogott beruházási politika tette lehetővé.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/11/15/emelkedett-az-antenna-csoport-merleg-szerinti-eredmenye/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





