Connect with us

Hirdetés

technokrata

Intel: harmadik negyedéves eredmények

Dotkom

Intel: harmadik negyedéves eredmények

Az Intel 8,5 milliárd dolláros harmadik negyedévi bevételt ért el, a részvényenkénti haszon 30 cent.

Az Intel Corporation bejelentette, hogy harmadik negyedéves árbevétele 8,5 milliárd dollár; ez 5 százalékkal több, mint az előző negyedévben, és 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi időszak eredményét.

A harmadik negyedévi nettó nyereség 1,9 milliárd dollár volt – ez 8 százalékkal magasabb, mint az előző negyedév és 15 százalékkal több, mint az egy évvel korábi időszak eredménye. A részvényenkénti haszon 30 cent, 11 százalékkal meghaladva az előző negyedév eredményét, és 20 százalékkal felülmúlva a 2003-as év harmadik negyedévének 25 centjét.

„Az Intel a harmadik negyedévben minden jelentős üzletágban növekedést ért el, elsősorban a rekordmennyiségű szerver és mobil mikroprocesszorok eladásából, illetve a flash memóriák piaci térnyerése következtében.” – mondta az Intel elnök-vezérigazgatója, Craig R. Barrett. „A növekedés nem volt olyan mértékű, mint korábban számítottunk, elsősorban néhány nagyobb ügyfelünk raktárkészlet aktualizációja miatt, illetve az általános számítógépek iránti kereslet csökkenése miatt.”

„Az Intel a 90 nanométeres gyártási technológiára váltott és több mint félmilliárd tranzisztort tartalmazó 65 nanométeres memória chipeket gyártott, a vállalat hosszú távú stratégiájának megfelelően, amely alapján befektetéseket eszközöl a legmodernebb gyártási technológiákban. Nagy összegű készpénzt is visszajuttatunk részvényeseinknek, 2,5 milliárd dolláros részvény-visszavásárlással, amely a cég történetében a legnagyobb arányú ilyen tranzakció.”

Az Intel 2004 harmadik negyedévi eredményei magukban foglalták az olyan adó-vonatkozású elemeket is, amelyek 3,6 centtel növelték a részvényenkénti hasznot (EPS). További információk ezen adó-vonatkozású elemekről a Pénzügyi Jelentés részben található. Az Intel második negyedéves eredményei által magukban foglalt adó-vonatkozású elemei 1,7 centtel növelték a részvényenkénti hasznot. A vállalat 2003-as évi harmadik negyedéves eredményei ilyen jellegű elemei 1,9 centtel növelték az egy részvényre eső hasznot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés