Connect with us

Hirdetés

technokrata

Beelőzött a Sun

Dotkom

Beelőzött a Sun

A Sun megelőzte versenytársait az eladott szerverek darabszámának növekedési ütemében.

A Sun Microsystems a Gartner Dataquest előzetes jelentésére hivatkozva bejelentette, hogy a cég növekedési üteme az eladott szerverek darabszáma tekintetében gyorsabb volt, mint a teljes szerverpiacé és versenytársaié. A Gartner Dataquest múlt héten kiadott 2003-as 2. negyedévi előzetes Worldwide Server Database jelentése kizárólag a leszállított egységekre (nem a bevételekre) koncentrál, és minden x86-os, 32 bites, tetszőleges operációs rendszerrel rendelkező szerverre kiterjed.

A jelentésből kiderül, hogy a Sun szervereladásainak darabszám szerinti éves növekedése 35,5 százalékos volt (minden operációs rendszerű gépet beleértve), amivel minden nyomon követett gyártót megelőzött, és felülmúlta a teljes piac – szintén minden operációs rendszerre vonatkozó – 24,6 százalékos növekedési rátáját. Mindezek mellett a vezető öt gyártó közül a Sun volt az egyetlen, amely kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni ezen a területen éves és negyedéves bontásban is.

A Sun az x86-os rendszereknél éves szinten óriási, 109,4 százalékos darabszám szerinti növekedést ért el; negyedéves összehasonlításban ez az arány 45,6 százalék volt. Mindkét érték a legnagyobb növekedést jelenti, az összes gyártóra vetítve. „Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok még azelőtt láttak napvilágot, mielőtt bejelentettük a négy Opteron-processzoros Sun Fire V40z szervert, amely tovább erősíti vezető szerepünket ezen a piacon.” – mondta John Fowler, a Sun Network Systems csoportjának ügyvezető alelnöke.

A szerverpiac nem az egyetlen terület, ahol a Sun növelte mennyiségi eladásait az utolsó negyedévben. Többek között 74 százalékos ismételt növekedés mutatkozott a Java Enterprise System szoftver előfizetői körében, amelynek köszönhetően az előfizetések száma jelenleg 303.000, és 25 százalékkal nőtt a Solaris x86 operációs rendszer regisztrált licenceinek száma is, amely mostanra majdnem eléri az 1,1 milliót. A Sun szervizbevétele az elmúlt félévben első alkalommal haladta meg az 1 milliárd dollárt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés