Connect with us
Hirdetés

technokrata

Két kijavítatlan sebezhetőség fenyegeti a Mac OS X-eket

Dotkom

Két kijavítatlan sebezhetőség fenyegeti a Mac OS X-eket

A sérülékenységeket az Apple-től függetlenül hozták nyilvánosságra, így a cég operációs rendszerei egyelőre védtelenek…

Az Apple-t a héten keményen megleckéztette egy IT-biztonsággal foglalkozó szakértő: ez utóbbi ugyanis nyilvánosság elé tárta azt a két sebezhetőséget, melyeket még korábban fedezett fel a Steve Jobs vezette cég szoftverében. Ez a lépés azért volt etikátlan, mert ennek révén úgy került az emberek tudomására a hiba, hogy ahhoz még nem létezik javítás – a hackerek pedig ezt felhasználva gyakorlatilag letarolhatnák a védtelen OS X-eket; vagy egy erre alapuló vírussal majdnem minden Mac-et meg lehetne fertőzni.

A frusztrált kutató azzal indokolta döntését, hogy az Apple az általa február végén tett értesítésre mindmáig nem reagált. Az önmagát lixlpixel néven említő illető pár napja kitette a Webre a sérülékenységek pontos leírását, melyek aztán biztonsági kérdésekkel foglalkozó levelezőlistákon kezdtek feltünedezni. Az Apple nem kívánta a történteket megítélni, annyit viszont elárult, hogy nagyon komolyan veszik a két sebezhetőséget. Nem ez az első eset egyébként, hogy Steve Jobs cégét nyíltan kritizálják amiatt, hogy leminősíti a sérülékenységek súlyosságát; valamint többször felrótták már azt is vállalatnak, hogy az IT-biztonsággal foglalkozók aggályainak megválaszolásáról gyakran ˝megfeledkezik˝.

Az biztonságtechnikai Secunia kutatócsapat megvizsgálta a sebezhetőséget, és azt extrém kritikus minősítésűnek ítélte meg, mivel a két sérülékenység többféle módon is kihasználható. A Secunia azt javasolja a Mac-felhasználóknak, hogy a javítások megérkezéséig tartózkodjanak az olyan webhelyek meglátogatásától, melyekben nem bíznak meg.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/05/21/ket-kijavitatlan-sebezhetoseg-fenyegeti-a-mac-os-x-eket/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés