Connect with us
Hirdetés

technokrata

Bankrablás a nemrég nyilvánosságra került Windows biztonsági résen keresztül

Dotkom

Bankrablás a nemrég nyilvánosságra került Windows biztonsági résen keresztül

A hónap közepén megjelent biztonsági javítások által ismertté vált Windows-os hibák egyikének kihasználásával kíséreltek meg internetes bankrablást Ausztrália legnagyobb pénzintézményei ellen.

Amint arról a Terminal is tudósított, a hónap közepére esett a Microsoft menetrendszerű biztonsági javításainak kiadási ideje. Az április az összegző, más néven kumulatív patch-ek hónapjának bizonyult: a 835732-es frissítés egymaga 14 hiányosságot igyekezett befoltozni. Redmond ezek közül a legtöbbet kritikus szintűnek sorolta be, letöltésüket és feltelepítésüket mindenkinek javasolta.

Az Internet Security Systems (ISS) által elsőként beazonosított hibák ˝gyógyszere˝ április 13-án jelent meg – akkora rohamot generálva a Microsoft szervereknek, hogy a számítógépek (és így a patch-ek) elérésével pár órára gondok is akadtak -, ezt követően még két hétnek sem kellett eltelnie, s máris nagy visszhangot kapott egy online betörési kísérlet. Feltételezések szerint több ország (Brazília, Németország és Hollandia) hackerei fogtak össze a 14 rés egyikének kihasználására, a célpontok pedig Ausztrália legnagyobb bankjai voltak. A hétvégén több támadást is végrehajtottak a szigetország pénzintézményeivel szemben.

A támadásról az ISS Global Threat Operations Centre szerzett tudomást elsőként, s rögtön értesítette a többi ausztráliai bankot. Az ISS egyik szóvivője megerősítette a történteket, azonban nem kívánt részletekbe menni; így nem tudni, hogy az érintett szerverek mindegyike időben megkapta-e a javítást. Azt azonban elárulta, hogy a próbálkozások mindegyike sikertelen maradt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés