Dotkom
2003 a DVD éve volt
A Video Software Dealers Association (VSDA) sajtóközleménye szerint a 2003-as évben a fogyasztók rekordnak számító összeget költöttek DVD-k vásárlására és kölcsönzésére.
A Video Software Dealers Association (VSDA) közleménye szerint tavaly rekordot döntött a DVD-értékesítés Amerikában. Az Adams Media Research adatai azt mutatják, hogy a forgalmazók 2003-ban 12 milliárd dollár értékben adtak el DVD-ket, ami 46 százalékkal több, mint a 2002-es adat, emellett a fogyasztók 4,3 milliárd dollárt költöttek kölcsönzésre, amely 53 százalékkal haladja meg a 2002-es értéket. A kölcsönzött DVD-k száma is az eget verte 2003-ban: hozzávetőlegesen 1,4 milliárd lemez járt kézről-kézre. Ez 55 százalékkal több, mint amennyit 2002-ben kölcsönöztek.
A szövetség szerint a DVD-k eladási ára ezzel szemben az eddigi legalacsonyabb volt tavaly: a lemezek átlagára 20,21 dollár, az átlagos bérleti díj 3,20 dollár volt. A Pixar Stúdió filmje, a Némó nyomában bizonyult a legkelendőbb DVD-nek: csak novemberben 15 millió példány kelt el belőle a megjelenését követ első 12 nap alatt. Mindez főként annak volt köszönhető, hogy az amerikai háztartások több mint felében már található DVD-lejátszó.
A legigényesebb vásárlók egyre bővülő rétege törekszik arra, hogy otthonában egy minden igényt kielégítő házi mozi rendszert alakítson ki. Magyarországon tavaly a szórakoztatóelektronikai cikkek piaca 10 százalékkal bővült, amely jelentős árcsökkenéssel is járt. A szórakoztatóelektronikai cikkek ára mérséklődött leginkább: 2003-ban a DVD-írók 17, az asztali DVD-lejátszók 50 százalékkal voltak olcsóbbak mint 2002-ben. Mialatt a hazai piacon tovább folytatódott a csúcsminőségű adathordozók térnyerése, a hazai lemezpiac drámai hanyatlásnak indult: míg 2001-ben 6,2 millió, tavaly már csak 5,3 millió hanghordozót adtak el.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/01/07/2003-a-dvd-eve-volt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





