Connect with us

Hirdetés

technokrata

Versenytársai szorításában a Sony

Dotkom

Versenytársai szorításában a Sony

Az olcsóbban termelő versenytársak, főleg a dél-koreai Samsung és az amerikai Dell szorongatja a Sony-t.

Profit növelésére irányuló program keretében három év alatt 20 ezer állást szüntet meg a japán Sony Corporation szórakoztatóelektronikai óriás. A cégnek jelenleg 154.500 alkalmazottja van.

A Sony-t az olcsóbban termelő versenytársak, főleg a dél-koreai Samsung és az amerikai Dell Inc. nyomása készteti a leépítésekre. A cégnél azt is közölték, hogy vegyesvállalatot alapítanak a Samsung Electronics-szal folyadékkristályos képernyők gyártására. A dél-koreai vállalat az év elején óriási beruházást indított TFT panelek gyártókapacitásának bővítésére.

A japán társaság szeptemberrel végződött negyedévről 32,9 milliárd jen (304 millió dollár) tiszta nyereséget jelentett, 25 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 44 milliárd jennél, köszönhetően a vállalat játékgépeinek, továbbá egyes audiovizuális berendezéseinek gyenge eladásainak.

A harmadik negyedévi profit 32,93 milliárd jent tett ki, amely 302,2 millió dollárnak felel meg. A vállalat teljes árbevétele elérte a 1,8 billió jent, a tavalyi 1,79 billióhoz képest. A konszern üzleti eredménye várakozáson felül alakult, míg a működési eredmény 34 százalékos zuhanása az elemzői várakozásokhoz képest alul maradt. Mindez mit sem csorbított a Sony eredményén, mivel a vállalat pénzügyi részlege kimagaslóan csaknem megduplázta nyereségét.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés