Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kritika a ˝megbízható számítástechnikának˝

Dotkom

Kritika a ˝megbízható számítástechnikának˝

A Microsoft, az IBM és más technológiai cégek által népszerűsített ˝trusted computing˝ kritikát kapott a digitális polgári szabadságjogok védőitől.

Az Electronic Frontier Foundation neve már nem először szerepel a Terminal hasábjain. Az amerikai szervezet folyamatosan figyeli az online világot, és amennyiben úgy érzi, hogy a személyes jogok csorbulnak, igyekszik közbelépni – erről már többször tudósítottunk. Az EFF a múlt héten adott ki egy tanulmányt, melyben különböző ˝megbízható számítástechnika˝ kezdeményezések funkcióit elemezték.

Ez utóbbi technológiák egyébként azon célból születtek meg, hogy visszaszorítsák a digitális kalózkodást, illetve hogy könnyebb és hatásosabb legyen a másolásvédelem. Emellett az adatoknak illetéktelenektől való megóvása is fontos cél, valamint a vírusok mozgásterének beszűkítése is.

A jelentésben a legismertebb, Microsoft fejlesztette Next-Generation Secure Computing Base (NGSCB) ˝trusted computing˝ három funkcióját is elismerésben részesítette az amerikai szervezet, azonban találtak benne olyan megoldást is, melyet igencsak kényesnek minősítettek a polgári szabadságjogok szempontjából. A távoli hitelesítés ugyanis az EFF szerint felhasználható úgy is, hogy az emberek szabad döntéshozását ˝felülről˝ lekorlátozzák: például nem kívánt változtatásokat eszközölhetnek távoli rendszerekből. Ezen funkció révén egyes cégek tartalmat ˝birtokolhatnak˝ a felhasználó számítógépén, azaz bizonyos adatok felett nagyobb rendelkezési jogkörrel bírhatnak, mint magát a számítógépet használó. A legborúlátóbb elméletek szerint ez odáig is fajulhat, hogy a számítógép egy jelentős része feletti ellenőrzés kicsúszik a PC-tulajdonos kezéből, s átkerül a digitális tartalmak birtokosainak irányítása alá.

Az úgynevezett worst case, azaz a várható legrosszabb eset elkerülése végett az EFF egy javaslatot is tett. A szervezet azt ajánlja a Microsoftnak, hogy az NGSCB-t egészítse ki egy ˝owner override˝-dal, azaz tegye lehetővé a felhasználóknak ezen funkció felülbírálását. A Microsoft egyelőre nem kommentálta az indítványt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés