Connect with us
Hirdetés

technokrata

Siemens: főhadiszállás Oroszországban

Dotkom

Siemens: főhadiszállás Oroszországban

A Siemens 100 millió eurót fektet be új moszkvai irodaházába.

A Siemens AG elnök-vezérigazgatója, Dr. Heinrich Pierer fektette le Moszkvában mintegy száz politikai vezető és üzleti képviselő jelenlétében annak a 23 emeletes irodaháznak az alapkövét, mely a cég új „oroszországi főhadiszállása” lesz.

A 100 méter magas, átlátszó toronyház – melyet a város minden pontjáról lehet majd látni – 2005 végétől nyitja meg kapuit a Leningradszkij Proszpekten, amely összeköti a városközpontot a Seremetyevo nemzetközi repülőtérrel.

A beruházás mintegy 100 millió euróba fog kerülni. Fő célja hogy irodahelyet biztosítson a Siemens Regionális Vállalat munkatársainak – akik eddig a városban szerteszét helyezkedtek el –, továbbá helyi leányvállalatainak és egyéb Siemens-érdekeltségek számára.

A torony designjának lényege az átlátszó homlokzat, ami egyben a cég nyitottságának a jelképe is. Éjszaka a homlokzat különleges megvilágítást kap majd. Dr. Heinrich Pierer beszédében hangsúlyozta az orosz piac létfontosságú stratégiai jelentőségét a Siemens számára, amelynek ékes és jól látható bizonyítéka az új központ.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2003/10/02/siemens-fohadiszallas-oroszorszagban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés