Connect with us

Hirdetés

technokrata

Synergon: 2002-ben nyereséges működés

Dotkom

Synergon: 2002-ben nyereséges működés

A Synergon Informatika Rt. 2002-ben megszilárdította és konszolidálta működését. Ennek eredményeként, a 2001-ben megteremtett alapokon 2002-ben sikerült visszaállítani a cégcsoport nyereséges működését.

A 2001-ben elszenvedett 504 millió forintos adózott veszteség után a Synergon Informatika Rt. 2002-ben 34 millió forintos, szerény, de pozitív adózott eredménnyel zárta az évet. Ez minden tekintetben a cégvezetés előzetes várakozásainak és számításainak megfelelő teljesítményt takar. 2002-ben már jelentős többlettel zárt az üzemi eredmény (158 millió forint, míg 2001-ben –167 millió forint), és a pénzügyi eredmény (114 millió forint, míg 2001-ben 35 millió forint) is.

Az informatikai piac 2002-ben is csak a mérsékelt javulás jeleit mutatta, a telekommunikációs szektor válsága is elhúzódott a világpiaci bizonytalansággal párhuzamosan. A Synergon csoport erre a belső működés javításával, és a portfolió módosításával válaszolt. Ennek eredménye, hogy a 9%-kal csökkenő árbevétel (2002-ben 19.480 millió Ft, 2001-ben 21.398 millió Ft) mellett is sikerült jelentősen javuló eredményességgel működnie a cégcsoportnak, ami lehetővé tette az üzemi, az adózás előtti, és az adózott eredmény szintek mindegyikén a break-even meghaladását.

A nagy telekommunikációs vállalatok visszaszorulásával módosult a cégcsoport árbevételének szektorális bontása és az ügyfelek méret szerinti felosztása is. Növekedett az ipar és államigazgatás terén működő szervezetek aránya az értékesítésben, s ezáltal kiegyenlítettebbé vált a szektorbontás, amely magasabb megbízhatóságot és kiszámíthatóságot eredményez a cégcsoport egészének teljesítményére nézve.

A Synergon mind a négy divíziója esetében meghatározó volt 2002-ben a hatékonyság javulása. Ezt mutatja, hogy növekvő árbevétel mellett az árbevétel-emelkedést meghaladó mértékben nőtt az egyes divíziók nettó fedezete, vagy ahol csökkent az árbevétel, ott e mellett nőtt abszolút mértékben a divízionális fedezet. Ezt a hatékonyságjavítás mellett mindenhol az új tevékenységek, innovatív irányok portfolióba történő felvétele tette lehetővé.

A külföldi leányvállalatok közül a horvátországi Span 2002-ben is kiemelkedően jó évet zárt. A cégcsoport által szolgáltatott stabil pénzügyi és technológiai háttér megfelelő helyzetet teremtett a vállalat számára, hogy Horvátországban meghatározó piaci szereplővé váljon. Ezt folyamatos organikus növekedéssel és piacszerzéssel éri el a Span, aminek  a jövőbeni célok miatt felmerülő  költségei részben rárakódtak a cég 2002-es évi eredményeire.

Csehországban a 2002-es évben számos tényező volt negatív hatással a piaci környezetre (parlamenti választások, cseh korona erősödése, árvíz). Ezek a hatások rányomták bélyegüket az informatikai piacra, és az Infinity teljesítményére is. A leányvállalat éves szinten 19%-os árbevétel-csökkenést, és még javuló hatékonyság mellett is 15%-os nettó fedezet-csökkenést szenvedett el.

Regionális stratégiának megfelelő működési keretek
A 2002-es konszolidációs év után a 2003-as évet a regionális szerepre történő koncentrálás jegyében kezdi meg a cégcsoport. A biztos alapokon nyugvó, nyereséges működés visszaállítása után az új évben a csoport a növekvő közép-kelet európai szerepre kíván fókuszálni, részben a tagvállalatok integrációjának növelésével, részben új piacok felé történő nyitással. Ennek érdekében átalakul a csoport irányítása, és holdingközpont jelleggel az Igazgatóság operatív szerve, az Irányító Bizottság (EC) fogja az Igazgatóság elnöke mellett a felügyeletet gyakorolni a csoport jelenleg 4 tagvállalata (Synergon, Infinity, Span, Fibex) fölött.

Pénzügyi eredmények elemzése
A Synergon a konszolidálási körbe tartozó leányvállalatokkal együtt a 2002 év során 19.480 millió forint árbevételt ért el, ami a bázisidőszak 21.398 millió forintos árbevételéhez képest 9%-os csökkenést jelent. Az év végére jelentőssé vált az egyes nemzeti valuták dollárhoz viszonyított árfolyamváltozásának hatása: a csoport árbevétele US dollárban számítva 1%-os növekedést ért el. A vállalatok teljesítménye hűen tükrözi az adott piaci körülményeket, az Infinity kivételével, a csoport többi tagja növekvő árbevételről számolt be.

A Synergon csoport értékesítésének szektorális bontásában a telekommunikációs szektor 17%-kal, a pénzügyi szektor 10%-kal, az iparvállalatok 20%-kal, míg a közmű, közlekedés szektor 11%-kal, és az állami szektor 18%-kal képviseltették magukat az időszak során. Az egyéb, szektorba nem sorolt értékesítés 24%-ot tett ki. A 2002-es év során az értékesítés szolgáltatástartalma 31% volt, szemben a 2001-es évben elért 27%-hoz képest.

Az értékesítési költségek elsősorban az értékesített termékekből, az alapanyagokból, az alvállalkozói kifizetésekből és a közvetlen élőmunka költségekből tevődnek össze. Az értékesítési költségek mind forintban (11%-kal), mind dollárban (1%-kal) csökkentek, ami mutatja, hogy sikerült az árbevétel-változás alatt tartani az értékesítési költségeket. A 2002. évi 14.851 millió forintos értékesítési költségszint 76%-os árbevétel arányos költséget jelent, ami javuló tendenciát mutat a 2001-es 78%-os arányhoz viszonyítva. Ezt az értékesített szolgáltatások magasabb aránya, illetve a munkaerő-felhasználás hatékonyságának javítására (a korábbi időszakokban) hozott intézkedések eredményezték.

Az értékesítési költségek előnyös változásának hatására a nettó fedezet csökkenése messze elmaradt az árbevétel-csökkenésétől. A 2001-es évben elért 4.716 millió forinthoz képest 2%-os csökkenés 2002-re 4.629 millió forintos nettó fedezetet eredményezett. Az árbevétel és az értékesítési költségek eltérő változása a nettó fedezethányad korábbi időszakokhoz hasonló javulását eredményezte (2001-es 22%-ról 2002-ben 24%-ra), amit a megnövekedett szolgáltatástartalom mellett az értékesítési költségek racionalizálására megtett lépések tettek lehetővé.

Az egyéb működési költségek 4.471 millió forintot tettek ki 2002-ben, ami 8%-os csökkenést jelent a 2001-es évben elért 4.884 millió forinthoz képest.

A 2002-es évben elért egyéb működési költséghányad (22,95%) alatta marad az időszaki nettó fedezethányadnak (23,76%), ami azt jelenti, hogy a cégcsoportnak sikerült átlépnie az operatív szintű nullszaldó (break-even) szintet 2002-ben (158 millió forint üzemi eredmény).
A pénzügyi műveletek nettó eredménye a 2001-ben elért 35 millió forint után 2002-ben 114 millió Ft-ot mutatott.

A költségtételek csökkenésének és a fedezeti arányok javulásának hatására az adózás előtti eredmény előjelet váltott, és a 2001-es év -134 millió forintos vesztesége után a cégcsoport 2002-ben 272 millió forintos pozitívumot ért el. Az adózás utáni eredmény a 2001-es 504 millió forintos veszteség után +34 millió forint pozitív eredményt mutatott 2002-ben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés