Connect with us

Hirdetés

technokrata

Stagnál a DT vezetékes üzlete – a Matáv fő részvényese az idén a T-Mobile-lal arat

Dotkom

Stagnál a DT vezetékes üzlete – a Matáv fő részvényese az idén a T-Mobile-lal arat

Kai-Uwe Ricke, Európa legnagyobb telefontársaságának nemrég megválasztott elnöke szerint a Deutsche Telekom vezetékes üzlete az idén stagnál.

A Deutsche Telekom nemrég megválasztott elnöke úgy véli, hogy a német távközlési szolgáltató eredményeit idén számottevően a T-Mobile nevű mobiltelefonos egység fogja feljavítani. A részleg korábbi első számú embere a Matáv többségi tulajdonosának stagnáló vezetékes szegmensét jelölte meg a konszern visszahúzó ágazataként.

Kai-Uwe Ricke alig két héttel hivatalba lépése után rögtön megkezdte a DT vezetőségének átszervezését és folyamatosan meglepetéseket okoz. A változások eredményeképp 3 volt igazgatónak kellett távoznia: pont a T-Online és a T-Mobile éléről Thomas Holtrop valamint René Obermann ezentúl közvetlenül is részt vehetnek a konszern döntéseiben, míg Jeffrey Hedberg (nemzetközi igazgató) Max Hirschberger (stratégiai igazgató) és Gerd Tenzer is távozni kénytelen a konszerntől.

A Deutsche Telekom 2003 végéig 14 milliárd euróval szeretné csökkenteni felhalmozódott adósságállományát, így a 64 milliárd euróra rúgó terhek törlesztése céljából rövid időn belül pénzhez kell jutnia a telekommunikációs óriásnak, ennek ellenére a vezérigazgató nem látja szükségesnek, hogy a T-Mobile amerikai vállalkozását eladják, jóllehet lehetséges tőkeforrásként folyik egyes DT-üzletrészek értékesítése.

A T-Mobile az idei évben pénzforgalmi többletét (EBITDA) akár ötven százalékkal is megnövelheti (a tavalyi 3,1 milliárd euróhoz képest), miközben teljes bevétele az egy évvel ezelőtti 14,6 milliárd euróhoz további 30 százalékkal emelkedik.

A DT T-Com részlegének pénzforgalmi eredményében sem számít egetrengető adatokra, míg a T-Systems leány a tavalyi forgalmához hasonló eredményeket sem képes produkálni az idén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés