Dotkom
Változás a PC piacon
Az év harmadik negyedévében több PC-t értékesítettek ugyan, mint tavaly ugyanekkor, a piac krízise azonban még nem ért véget. Az értékesítés élbolyában történt némi változás, a HP megvált az első helytől.
A PC-értékesítésből származó növekvő bevételek ugyan némi vigaszt jelentenek a piac szereplőinek, a krízishelyzet azonban még nem ért véget. Az év harmadik negyedévében világszerte 32,6 millió számítógépet értékesítettek (a Gartner Dataquest adatai alapján), mely 5,8%-os bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
A Gartner Dataquest az eredmények közlése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy 1 évvel ezelőtt a szeptember 11-i események nagy mértékben lecsökkentették az eladásokat, így a 2001. harmadik negyedévi eredmények a többi negyedévhez képest különösen alacsonyak voltak.
Az egész PC-krízis legnagyobb nyertese a Dell, melynek sikerült a konkurens HP-t leszorítani a trónról. A Dell az IDC piackutató cég adatai alapján jelenleg 16%-os, a HP 15,5%-os piaci részesedéssel rendelkezik, mely a Dell részére 2,5%-os növekedés, a HP részére viszont 1,4% csökkenés a tavalyi adatokhoz képest.
Az elemzők az elkövetkezendő hónapokra erős árversenyt jósolnak a két konkurens cég között.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/10/19/valtozas-a-pc-piacon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





