Connect with us
Hirdetés

technokrata

Gordon Moore már nem hisz saját törvényében

Dotkom

Gordon Moore már nem hisz saját törvényében

Az egy chipen található tranzisztorok száma minden második évben megduplázódik – mondta Gordon Moore 1965-ben, és tézise beírta magát az informatika törvénykönyvébe.

Gordon E. Moore San Franciscóban született 1929. január 3-án, tanulmányait kémia szakterületen végezte a Berkeley egyetemen valamint a kaliforniai technológiai intézetnél.

1968-ban az Intel félvezetőgyár társalapítója, majd 1975-től 1987-ig elnök-vezérigazgatója. Az egész világon elhíresült mondása, miszerint az egy chipen található tranzisztorok száma minden második évben megduplázódik az Intel előtti időkből, méghozzá 1965-ből származik.

Kedden az Egyesült Államokban békedíjjal tüntették ki, ennek kapcsán Moore elmondta, hogy az eddig 40 éven keresztül bevált mondását korrigálnia kell, a félvezetőgyártás nem képes tovább tartani ezt az iramot.

Moore törvénye ennek ellenére a félvezetőgyártás igen erős motiváló eszköze, valamint az informatika történetének egyik alapköve.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/07/10/gordon-moore-mar-nem-hisz-sajat-torvenyeben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés