Dotkom
Kreatív a Creative
Az utóbbi időben a Creative Labs nagyon jól ráérzett arra, hogy mire is van szüksége a felesleges jövedelemmel rendelkező számítógép-felhasználónak – ezt mutatják az eredmények is.
Az idei első egy újabb erős negyedév volt a Creative életében. Nemcsak nagyon magas bevételeredményekkel számolhatott a cég, hanem 33 százalékos haszonnövekedéssel, és jelentős költség-csökkenéssel is. A működési területek kiváló teljesítménye a részvények piaci értékére is kihatott, melyek így, a várt eredményeknél 40 százalékkal is többet érnek.
Persze ez nem azon az egyszerű tényen alapszik, miszerint a Creative Labs termékei szimpatikusabbak a vásárlóknak. Ugyanis ne felejtsük el, hogy a vállalat pontosan eltalálta az igényeket azzal, hogy piacra dobta külső Sound Blasterét (Sound Blaster Extigy), amely nem csak asztali gépek, de hordozható PC-k számára is megfelelően biztosította a kiváló teljesítményt és a multi-channelt. A bevétel-növekedésért okolható továbbá az első digitális audio-lejátszó, a NOMAD Jukebox 3, felszerelve az extra sebességet tudó SB1394-vel, de a Sound Blaster Audigy is ide sorolható.
Craig McHugh, a Creative Labs Inc. elnöke elmondta: “a mérleg szerinti eredményünk stabilizálódott, 196 millió dollárral nőtt a vállalat készpénze, mely 10 százalékkal haladja meg az előző negyedévet, és több mint 36 százalékkal a tavalyi év ugyanezen időszakát” – így joggal nevezheti a Creative az egyik legnyereségesebb vállalatnak magát, hiszen tavaly óta megháromszorozta a hasznát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/04/26/kreativ-a-creative/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





