Connect with us

Hirdetés

technokrata

Eltitkolt erőforrás-többlet noteszgépeinkben

Dotkom

Eltitkolt erőforrás-többlet noteszgépeinkben

Egy gyors frissítéssel olyan lehetőségek válnak kihasználhatóvá, melyek korábban kiaknázatlanul pihentek a processzorba ágyazva…

A Sony új BIOS-t adott ki AMD-alapú Vaio laptopjaihoz. Az R0114K5 kódjelű frissítés a Sony szerint több pluszt is ad a noteszgéphez, többek között a rendszer hűtését és az akkumulátorral való bánásmódot is optimalizálták. Emellett az érintőpad és a billentyűzet se kerülte el a Sony mérnökeinek figyelmét. Fény derült viszont egy, a hivatalos dokumentációban nem említett tényezőre is, amit két lelkes Vaio tulajdonos fedezett fel…

Az egyik ilyen ”rejtett” újítás nem nagy dolog: az érintőpad és az egér által megosztva használt IRQ kiosztás megváltozott (a 9-esről átkerült a 12-esre). A másik már annál inkább lényeges: az Athlon és a Morgan magos Duron processzoroknál engedélyezésre került az SSE utasításkészlet.

Frissítés előtt nem árt azonban előkotorni a videókártya meghajtóprogramjait, a telepítés után ugyanis (Windows 2k operációs rendszer alatt) előfordult pár emberrel, hogy a rendszer igényelte ennek újrarakását. A BIOS frissítést mindenki csak a saját felelősségére végezze el, egy elrontott művelet ugyanis könnyen működésképtelenné teheti a számítógépet!



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés