Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dollármilliókat spórolt az Amazon a Linuxszal

Dotkom

Dollármilliókat spórolt az Amazon a Linuxszal

Egy, a Securities and Exchange Commission-nek benyújtott irat adatai szerint az online áruház üzemeltetői 25 százalékkal tudták csökkenteni technológiai kiadásaikat a Linux operációs rendszerrel.

Az Amazon 1999 októbere óta működik együtt a Hewlett-Packarddal, 2000 májusában pedig a HP bejelentette, hogy az áruház Unix-os Sun szervereit e cég linuxos kiszolgálóira cseréli le. Információk szerint a nyílt forráskódú operációs rendszer, illetve ennek nyomán a kevésbé költséges infrastruktúra alkalmazásával az Amazon szoftverlicenceket is tartalmazó technológiai kiadásai 71 millió dollárról 54 millió dollárra csökkentek.

Dan Kusnetzky, az IDC elemzője szerint egy ezer felhasználós Linux szerver ára körülbelül egyötöde, maximum fele egy azonos célra alkalmas Unix-ot vagy Windows-t futtató kiszolgáló árának. Ennek megfelelően elég sikeres is a Linux a hálózati kiszolgálók piacán, ahol 1999-ben 24 százalékos, 2000-ben pedig már 27 százalékos részesedéssel rendelkezett az operációs rendszerek között, míg a Microsoft Windows részesedése 38-ról 42 százalékra növekedett tavaly.

Asztali PC-ken egyelőre nem hódít a Linux, itt a 1,5 százalékos részesedése igencsak eltörpül a Windows 92 százaléka mellett. Szeptember végén egy Rob Valliere nevű független szakértő felmérést készített a Windows 2000, illetve a Linux alkalmazásának költségéről. Valliere megállapította, hogy 24 darab Windows 2000 Pro és Office 2000 csomag, illetve egy darab Windows 2000 Server, illetve a futtatáshoz szükséges memóriabővítések durván 15 ezer dollárt tesznek ki. Ezzel szemben, ha Linuxot alkalmaznak a szerveren, illetve 20 gépen, a maradék 4-re pedig Windows 2000-eket telepítenek, az a tanácsadói és telepítési költségekkel együtt is csak alig több mint 5 ezer dollárba kerül.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés