Connect with us

Hirdetés

technokrata

Visszakerülhet a Messenger a Facebook alkalmazásába, megváltozik a hírfolyam is

facebook

App

Visszakerülhet a Messenger a Facebook alkalmazásába, megváltozik a hírfolyam is

Visszakerülhet a Messenger a Facebook alkalmazásába, megváltozik a hírfolyam is

A Facebook nagyon szeretné legyőzni a TikTokot, és egy kiszivárgott dokumentum szerint ezt radikális változásokkal érné el a cég.

Mark Zuckerberg és a Meta vezetősége korábban már többször is egyértelművé tette, a cég elsődleges célja, hogy a riválist jelentő TikTokot maga mögött tartsa. A jelek szerint hamarosan ennek kézzelfogható bizonyítékát is láthatjuk majd.

The Verge – ami a Facebook egyik vezetőjének memóját dolgozta fel – arról ír, hogy hamarosan jelentős mértékben átalakítják a Facebook hírfolyamát. Ezek alapján a jövőben nagy hangsúlyt fektet majd azoktól az oldalaktól és személyektől származó bejegyzések megjelenítésére, amelyeket nem követ a felhasználó, de valamiért az algoritmusok úgy gondolják, érdekes lehet számára.

Tom Alison, a Facebook alkalmazásért felelős vezető ezt úgy fogalmazta meg, hogy a hírfolyamnak az eddigieknél nagyobb mértékben kell támaszkodnia az ajánlásokra – épp úgy, mint a TikTok Neked néven ismert hírfolyama. Ezt az újdonságot discovery engine-ként emlegeti a kiszivárgott dokumentum.

Az ajánlások főként olyan forrásból származnának, mint az Instagram videós része, a Reels, és azzal járna, hogy a barátoktól, családtagoktól kevesebb tartalom jelenne meg. A tervek szerint a Messengert is visszatennék a fő Facebook-appba, ezzel ösztönözve arra a felhasználókat, hogy több tartalmat osszanak meg a discovery engine-ből. Azt nem tudni, így mi lesz majd a különálló Messenger sorsa, de megszűnni valószínűleg nem fog.

A pontos fejlesztési ütemterv nem ismert. Az biztos, hogy az Instagramon már elindult egy hasonló folyamat, a Meta pedig évek óta tervezgeti, hogy versenyképesebbé teszi a Facebookot a TikTokkal. Mark Zuckerberg áprilisban azt mondta, egy nagy változás közepén áll a cég: megváltozik majd a hírfolyam, a jövőben pedig a mesterséges intelligenciára támaszkodva jönnek majd az ajánlások.

A legnagyobb kérdés, hogy az újdonság milyen veszélyeket rejt magában. Jelenleg ugyanis sokan a Facebook hírfolyamát okolják a társadalmi és politikai megosztottsággal kapcsolatban.

Forrás: HVG

További App

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés