Connect with us
Hirdetés

technokrata

Elstartol az Invitel InnoMax

Dotkom

Elstartol az Invitel InnoMax

Indul a maximalista vállalkozások versenye.

Invitel InnoMax Díj címmel írt ki pályázatot az Invitel kis- és középvállalkozásoknak, amelyek innovatív és kreatív fejlesztéseikkel 2009. december 31-ig nevezhetnek a versenyre. A legjobb pályamunkák kiválasztásában neves szakmai zsűri működik közre Kürti Sándor, Krisán László, Stipsicz Károly és Zsembery György részvételével.

Az Invitel InnoMax Díj nem csupán az üzleti maximalizmus iránt elkötelezett vállalkozások megmérettetése, hanem a kkv-szektor fóruma is. Olyan csatorna, ahol a vállalkozások széles szakmai közönség előtt mutathatják be azokat az élenjáró újításaikat, amelyekre valóban büszkék. Az Invitel InnoMax Díjat a szakmai zsűri azoknak a cégeknek ítéli oda, amelyek 2009-ben az Invitel üzleti infokommunikációs megoldásaira támaszkodva, azokat innovatív módon felhasználva értek el üzleti sikereket.

A zsűri és az Invitel célja, hogy a hazai kkv szektor szakértő telekommunikációs partnereként a figyelmet a körülöttünk működő, a nehéz piaci szituációban is helytálló, valóban kreatív, innovatív cégekre irányítsa.

A nevezők három kategóriában pályázhatnak:
I. kategória: 5-19 fős vállalatok
II. kategória: 20-69 fős vállalatok
III. kategória: 70-250 fős vállalatok.

#img1#

Az Invitel InnoMax Díj és a díjjal járó szereplések mellett az I. kategória (5-19 fő) legjobbja 500 ezer forint értékű, a II. kategória (20-69 fő) első helyezettje 700 ezer forint értékű, a III. kategória győztese pedig 1 millió forint értékű új telekommunikációs szolgáltatást nyer az Inviteltől. Az év végéig beérkező pályamunkák elbírálását neves szakmai zsűri végzi Kürti Sándor, a Kürt Zrt. alapító-elnöke, Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója, Stipsicz Károly, a Haszon lapcsalád alapítójavalamint Zsembery György, az Invitel értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese részvételével
 
A kreatív gondolkodás, ötletgazdagság persze nem csak azért fontos, hogy a pályázó kis- és középvállalkozások jó eredményt érhessenek el az Invitel Innomax Díjon, hanem a vállalkozások mindennapjainak részévé kellene válniaahhoz, hogy a válságot a kisvállalkozások is átvészelhessék. Az Invitel Innomax Díj 2009-es versenyére: a www.invitel.hu/innomax oldalon lehet a a megfelelő űrlap kitöltésével jelentkezni. Ha egy vállalkozásnak az elmúlt 1-1,5 évben több “díjgyanús” ötlete, fejlesztése is volt, akkor akár többel is nevezhet. A nevezés díjmentes.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/elstartol-az-invitel-innomax/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés