Smart home
Tönkreteszi a Kinect az Xboxot?
A Microsoft cáfol, a konzoltulajdonosok viszont panaszkodnak.
Hatalmas siker lett a Microsoft mozgásérzékelős rendszere, a kézbefogható vezérlőt nem igénylő, pusztán az emberi mozgás érzékelésére támaszkodó Kinect. Amint azt a CES-n elhangzott, alig 60 nap alatt több mint 8 milliót értékesítettek belőle – ez 3 millióval felülmúlta az előzetes várakozásokat. Ám ezzel együtt újra megjelent a rettegett „Red Ring of Death”, avagy Vörös Halálgyűrű jelenség, amivel Redmondnak (és az Xbox tulajoknak) korábban már sokszor meggyűlt a baja.

Egy pórul járt Xbox
A Microsoft ugyan hivatalosan is tagadja, hogy a mozgásérzékelő rendszer RRoD-t idézne elő az Xbox 360-oknál, ám valami oka annak mégis van, hogy felszaporodtak ezek az esetek. A BBC beszámolója szerint a karácsonyi időszakban, a korábbihoz képest jóval több ilyen meghibásodásról kaptak tájékoztatást. A konzolok ugyanazt a három villogó LED-et mutatják, mint ami az első Xbox 360 „átok” esetében is megjelent a csalódott felhasználók előtt.
Ismeretes, hogy 2005-ben, a játékgép debütálásakor az IBM és az AMD közösen dolgoztak a masina központi és grafikus vezérlőegységén, melyről később kiderült, hogy hajlamos túlmelegedni, és ezzel tönkretenni az Xboxot. A technikai fejlődésnek köszönhetően a Microsoft már modernebb CPU-GPU kombinációt alkalmazhatott az újabb példányokban, aminek köszönhetően vékonyabbá, csendesebbé, kevesebbet fogyasztóvá és egyben kevésbé melegedővé is váltak a készülékek. Ezáltal az RRoD – legalábbis a grafikus vezérlő túlmelegedéséből adódó Vörös Halálgyűrű – jelenség eltűnt.
A mostani Kinect-mizéria azonban nem csak a régebbi Xboxokat érinti, az új, vékony modellek esetében is felbukkant, a beszámolók szerint. Elvileg nem is lehetne verzió-specifikus a jelenség, hiszen a Microsoft úgy értékesíti mozgásérzékelő rendszerét, hogy az minden Xbox 360-nal együtt használható, függetlenül annak gyártási idejétől. Mindamellett Redmond kitart azon állításánál, miszerint a villogó piros LED-ek nincsenek kapcsolatban a Kinect terjedésével.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/01/07/tonkreteszi-a-kinect-az-xboxot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





