Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az összes klipet blokkolja a YouTube Németországban

Dotkom

Az összes klipet blokkolja a YouTube Németországban

Zsákutcába jutottak a Google és a GEMA német szerzői jogvédő társaság között folyó licencdíj-tárgyalások, írta meg az SG.hu.

A Google a megállapodásig, blokkol minden zenei videót a YouTube Németországból elérhető verzióján, hasonlóan a korábbi nagy-britanniai döntéshez. A két fél között március 31-ig volt érvényben szerződés. A hetek óta folyó tárgyalások nem vezettek eredményre, ugyanis a YouTube nem akart eleget tenni a GEMA több kérésének, és nem volt egyetértés a fizetendő jogdíjak mértékében sem.

Patrick Walker, a YouTube többek között európai régiójáért felelős igazgatója nyilatkozatot jelentetett meg, amelyben leírta, hogy a GEMA az online zeneterjesztés történetének legnagyobb licencdíját követelte tőlük, az angol szerzői jogvédő társaságnak fizetett összeg 50-szeresét.

Az igazgató hozzátette, továbbra is bíznak a megállapodásban, és arra törekednek, hogy a művészek és a kiadók megkapják az őket megillető bevételeket, olvasható az SG.hu-n.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/az-osszes-klipet-blokkolja-a-youtube-nemetorszagban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés