Dotkom
Filmvédelem: 10 évig kellett volna bírnia a pár hónap helyett
Megtörték az új Blu-ray védelmet is, ráadásul az egész eljárást nevetségessé tevően gyorsan.
Másolásvédelem – a fogalom, aminek meglétét a jogkövető felhasználók zöme kénytelen elviselni. Hiszen a tartalmak engedély nélküli sokszorosítását meggátolni hivatott eljárások csak az ő életüket keserítik meg (némi demagógiával fogalmazva: őket bünteti). A warezelők népes tábora nem gyakran találkozik ilyen akadállyal, ugyanis a file-terjesztő szolgáltatásokban szinte kizárólag már „megtört” alkotások találhatók.
A következő generációs DVD-k mögött álló cégek tisztában is vannak ezzel, ezért a Blu-ray eredeti védelmét elavultnak minősítő Sony a nyár elején új technikát kezdett alkalmazni: ez (volt) a BD+. Nagy reményeket fűztek a tartalmat másolóktól megóvni hivatott eljáráshoz, ám nemrég a Slysoft (mely leginkább talán a Download adatbázisunkból is letölthető, védett CD-k másolását lehetővé CloneCD szoftveréről ismert itthon) egy, az óriáscég számára igen kellemetlen állítással rukkolt elő. Eszerint sikeresen megtörték a BD+-t, sőt, az év vége előtt már kereskedelmi forgalomban is kapható szoftverben kínálják majd a másolásvédelem kiiktatásának lehetőségét.
Ez több tekintetben is fiaskónak számít a Sony szemszögéből. Egyrészt a multinacionális vállalat korábban sokszor hangoztatta, hogy a következő tíz vére elegendő lesz a BD+ kínálta védelem; másrészt a Slysoft olyan helyen van bejegyezve, ahová a jogvédők keze nem ér el. Még 2003-ban hozott ugyanis egy döntést az Európai Unió illetékes szerve, ami arra kényszerítette a svájci Elaborate Bytes fejlesztőcéget, hogy szüntesse be szoftverének forgalmazását. Ennek a kérésnek eleget is tettek, ám eladták a jogokat a Slysoft nevű cégnek, mely a Karib tengeren megtalálható Antigua szigeten van bejegyezve. Innen pedig azóta is zavartalanul folyik a másolásvédelmeket kiiktató alkalmazások értékesítése – hamarosan már BD+ védelemmel is kiegészítve.
Pedig a Sony komoly nehézséget okozott felhasználóinak: a frissítetlen firmware-ek miatt rengeteg lejátszó egyszerűen képtelen olvasni az új Blu-ray filmeket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/11/05/filmvedelem-10-evig-kellett-volna-birnia-a-par-honap-helyett/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





